RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen: Afrikai király fogadta a magyar szépségkirálynőt

Hihetetlen: Afrikai király fogadta a magyar szépségkirálynőt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 10. 13. 00:00

Fantasztikus napokat tölt az afrikai országban a 2016-os Miss World Hungary gyõztese, Gelencsér Tímea.

Szépségkirálynőnket a 60. Jubileumi Miss Ghana választásra hívták meg. A szegény ország nagyon kitett magáért, mert szintén 60. függetlenségi évfordulójukat ünnepelték. Gelencsér Tímea elmondta, hogy az elegáns rendezvényeken kívül olyan helyekre is eljutott, amelyek mély nyomot hagytak a lelkében. Felkavaró élmény volt számára például az az iskola, ahol olyan gyerekek tanultak, akik nem kellettek szüleiknek.

„Három suliban voltunk. Az első, ahova Miss Ghanaval mentünk az volt a “legjobb”- mesélte a %RIPOST%-nak Timi. -  Oda szegény gyerekek járnak, akiknek nem lenne pénzük tanulni, de úgymond “ösztöndíjjal” bejuthattak. Õk nagyon hálásak és szorgalmasak. A második intézmény is jó hangulatú volt, itt tanulnak azok a gyerekek, akikről szülei lemondtak. Sajnáltam őket, de azt láttam rajtuk, hogy meg akarják mutatni, hogy szülők nélkül is érvényesülhetnek. A harmadik volt a legmegrázóbb. Ott sérülteknek tartanak különböző fejlesztő foglalkozásokat, én is beálltam közéjük… Nekem lelkileg ez nagyon meghatározó élmény volt.”

Volt egy másik találkozás is, ami a szépségkirálynő számára igazán megtisztelő volt. Más emberek társaságában meghívták a helyi királyhoz. Előtte megtanították őket, hogyan kell viselkedni, köszönni neki, és kezet fogni vele.

„Le kellett raknunk előtte kint a telefonjainkat, mert nem volt megfelelően felöltözve – folytatta Timi. - De, amikor megtudta, hogy életemben először járok Afrikában, velem kivételt tett, így készült rólunk közös fotó. Ez számomra felbecsülhetetlen eszmei értékkel bír. Õ egyébként 97 éves, kora ellenére aktív és nagyon közvetlen, ráadásul fantasztikus a humora. Felejthetetlen élmény  volt.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.