5 éve

Bevallotta: abortusza volt a népszerű magyar sorozatsztárnak

Fiatalsága ellenére durva tragédiák árnyékolják be a Feleségek luxuskivitelben szereplõjének életét.

Mindenki azt hiszi, gazdag párja mellett fenékig tejfel az élete Vasváry Viviennek. Az viszont csak most derült ki, milyen drámák kísérik sorsát. Máig kísérti, hogy szinte még gyerekként teherbe esett, és óriási, fájdalmas döntés elé került. Végül, szüleivel megbeszélve, akkor az abortusz mellett döntött.

„Már érettségi után voltam, de azzal együtt is nagyon nehéz időszakot éltem meg. Válaszút előtt álltam, hogy a sport helyett milyen utat válasszak, tehát eléggé zavaros volt minden - mondta a Blikknek a sorozat legfiatalabb szereplője. - Nagyon váratlan volt a dolog, hiszen fogamzásgátlót szedtem, így nem számítottam rá, hogy becsúszhat egy terhesség. Már akkor is nagyon családcentrikus voltam és imádtam a gyerekeket, úgyhogy nagyon nehéz volt eldönteni, hogy mitévő legyek. Sajnos akkoriban nem volt megalapozva semmi az életemben, így nem álltam készen arra, hogy hirtelen családot alapítsak. A párommal sem voltunk úgy, nem láttam benne az apaság iránti elkötelezettséget. Ha lángolt volna a nagy szerelem, ha éreztem volna rajta az elhatározást és lett volna megfelelő egzisztenciánk, biztos, hogy megtartottam volna, de úgy láttam, nem álltunk készen erre. Bár tudtam, hogy nem tartom meg a magzatot, szerettem volna mindig emlékezni rá. Később azonban, amikor Ariana megszületett, ő viselte a pici ruhácskát.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az aranylabdás focista szexi lánya teniszsztár párjának szurkol a Roland Garroson - galéria

origo.hu

Ez történhetett Suhajda Szilárddal az utolsó órákban

life.hu

Megszólalt a szakértő: ezért nem fordulhatott vissza Suhajda Szilárd a tragédia előtt

hirtv.hu

Napindító – Elindult a fagylaltszezon

mindmegette.hu

Így melegítsd fel a pizzát, és olyan lesz, mintha frissen sült volna

magyarnemzet.hu

Ők a sztárok, akik még a héten távozhatnak a Real Madrid csapatából

origo.hu

Mégis együtt lehet Kucsera Gábor és Tápai Szabina - kép

mindmegette.hu

Indul a poloskainvázió – így védekezhetünk a büdösbogár ellen

ripost.hu

Elképzelhetetlen fájdalom: két testvérét meg tudták menteni a szüleik, de az angyalarcú 5 éves kislány meghalt

ripost.hu

"Nekem ez ennyi volt!" – Zámbó Krisztiánnál betelt a pohár

ripost.hu

"Az agymosott Harry herceg végre ráébredt az igazságra Meghannal kapcsolatban"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Döbbenet: ez történt Dolly mentett kutyáival

HŰHA

Megdöbbentő részletek: Így szokott le Baukó Éva az alkoholról

HŰHA

Fordulat Dolly kutyás botrányának ügyében: Lépett az énekesnő

HŰHA

Visszavonulót fújt G.w.M az Azahriah adok-kapok után

HŰHA

Eddig nem látott felvételek kerültek elő Ördög Nóráról: más megvilágításba kerül így a műsorvezető

HŰHA

Van rajta bugyi? Áttetsző ruhában villantott az internet kedvenc modellje

HŰHA

Lebuktatták a rajongók Nótár Mary-éket

HŰHA

Farmerdekoltázst villantott Szabó Zsófi