Létrehozva: 2017.10.19.

Babakocsival kergette a tolvajt Völgyi Zsuzsi

Az énekesnõ kihasználta a múlt hétvégi jó idõt és hosszú sétára ment kislányával.

Míg a hét hónapos Glória aludt a babakocsiban, Zsuzsi a padon élvezte a napsütést. Aztán elindultak hazafelé, de pár méter után az énekesnő észrevette, hogy elfelejtette magával hozni a táskáját. Amikor visszafordult, meglátta, hogy egy ápolatlan alak épp teszi bele a saját szatyrába…

Völgyi Zsuzsi Faceebook-oldalán osztotta meg rajongóival felháborodását. „Egy parkban leültem egy padra, és, miután elindultam, rájöttem, hogy ott felejtettem a táskám, benne az összes iratommal, pénzzel és egyebekkel" - írta az énekesnő.

Zsuzsi persze halálra rémült, hogy mihez kezd, ha valaki ennyi idő alatt ellopta a táskát. Sejtése majdnem be is igazolódott, hiszen látta, hogy egy férfi épp beleteszi a saját szatyrába azt, de előtte még alaposan megnézte, mennyi váratlan "ajándék" hullott az ölébe.

Talán épp emiatt sikerült Zsuzsinak visszaszereznie a táskát. Az énekesnő sosem volt ijedős fajta, így most sem kiáltott segítségért, inkább a tolvaj után eredt. Még az sem tartotta vissza, hogy mindezt babakocsival együtt kellett megtennie. Szerencséjére egy, a lábán alig álló alkoholista volt a tettes, így hamar utolérte. Rögtön meg is kérdezte, hogy véletlenül nem látta-e a táskáját. Amikor nem kapott választ, kipakoltatta vele a nála lévő batyut.

Utána szépen visszapakoltattam vele az összes dolgomat, átnézve a szatyra tartalmát, amiben egyetlen Unicum maradt…

Zsuzsit nagyon feldúlta az eset, de annak örült, hogy imádott kislánya semmit nem vett észre az egészből és hogy mindene meglett. Azóta sem érti, hogy tehették ezt vele, egy anyukával, akivel még a gyermeke is ott volt.

„Szerencsére Glóriának nagyon jó alvókája van, így még a futás és veszekedés sem keltette föl álmából" - kommentálta Zsuzsi.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle