
Hiába kapta meg élete legnagyobb elismerését munkájáért a Mindenki producere, most az életben maradásért küzd.
Udvardy Anna még 2008-ban örökölt egy lakást nagynénje és nagybátyja után, de egy ismeretlen nő azt állítja, az ingatlan nem is az produceré . Az örökösödés után pár nappal megjelent egy nő náluk, egy szerződést lobogtatva.
![]()
„A nő egy ügyvéddel jelent meg, állítva, hogy rokonainktól egy milliós kölcsönért cserébe kapták meg az ingatlant és követelték tőlünk azt - állította a Blikk napilapnak Udvardy Anna.
Később kiderült, hogy a szerződés nem hiteles, még a kúria is a producernek adott igazat, mégsem nyugodtak meg a kedélyek. Az Oscar-díj átvétele után még inkább eldurvultak az események. A perek, amiket eddig megnyert Udvardy, most újra előkerültek, és akik eddig mellettük álltak, most ellene fordultak.
„Biztosan azt hiszik az emberek, hogy a díj megnyerése óta tele vagyok pénzzel, de egyszerűen nem igaz - fakadt ki a napilapnak Udvardy Anna, hozzátéve: ők egy éve a romokból hozták rendbe a szóban forgó ingatlant.
„Mi tettük élhetővé ezt a lakást, amiben még víz sem volt - nyilatkozta a Udvardy Anna. – Ennek ellenére a minket perlő nő, mire odaértünk, kipakolta, még nagybátyám bélyeggyűjteményét is elvitte - siránkozott Anna, aki mind testileg, mind lelkileg, mind anyagilag tönkrement ebben az egészben. Állítja, minden rossz az Oscar után találta meg.
„A díj óta a poklok poklát járom. Pedig csak filmezni akarok, ez az életem - fejezte be a magyar Oscar-díjas.







