
Fergeteges teltházas koncertet adott a hétvégén a Karthago együttes, amelyen Gidófalvy Attila újra hozta a régi formáját.
Pedig nagyon nehéz hónapok vannak Gidófalvy Attila mögött. Gerincdaganata miatt életmentő őssejtbeültetésen esett át, elvesztette legendás bajuszát, több hónapig karanténban volt és be kell tartania orvosi szigorú előírásait.
![]()
„Egyre jobban végig tudom pörögni a koncerteket feldob a látvány itt is, ahogy látom, több generáció énekli velünk a dalainkat. Ez is hozzásegít a teljes gyógyuláshoz – mondta a %RIPOST%-nak a Kincsem parkban megrendezett Rockfesztiválon Gidófalvy. – Jó, azért még elfáradok, meg a többieknek kell néha lesegíteniük a színpadról, de ezt a közönség nem látja. Lassan már a bajuszom is teljesen visszanő. Előfordul, hogy egy koncert után a többiek viszik a hangszereimet vagy a táskámat, de remélem, hamarosan ez is megváltozik.”
A legenda még hozzátette: van egyvalami, amiről az orvosai tiltása ellen sem tud lemondani.
„Tényleg betartok minden előírást, de sajnos a cigiről nem tudok leszokni. Pedig a fiúk is mindig rám szólnak, hogy Gidó, azonnal tedd le, neked nem szabad. Ilyenkor elszégyellem kicsit magam, de utána újra rágyújtok.”







