RETRO RÁDIÓ

Fájdalmas döntés: eladhatja az özvegye Klapka György otthonát!

Fájdalmas döntés: eladhatja az özvegye Klapka György otthonát!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 08. 09. 12:05

Az Aranyember januári halála óta a családnak sikerült mindenben megegyezni, ám nem maradhat minden a régiben.

Nagy döntés előtt áll Klapka György özvegye, Marika. Õ ugyanis az a személy, aki egyedüliként megörökölte a budai Klapka-villát, amelyben az üzletemberrel és a kutyákkal élt együtt

Az asszony most azt fontolgatja, hogy eladja a hatalmas házat, egyrészt, mert egyedül szinte elveszik benne, másrészt pedig túl költséges volna fenntartani. A döntés nehéz, hiszen nagyon sok érv és ellenérv sorakozik egymás mögött.

"Egyrészről rengeteg emlék köti oda, de másrészről annyira nagy az a ház, hogy nagyon sokba kerülne fenntartani, egyedül pedig tényleg elveszik benne az ember. Így Marikában valóban felmerült, hogy eladja" - árulta el a Blikknek Klapka György legkisebb gyermeke, Sandy.

Klapka cégével már egészen más a helyzet, azt a családnak esze ágában sincs felszámolni. Sandy lett a cégvezető, és körülbelül egy hónap múlva ezt már hivatalos dokumentumokkal is igazolni tudja majd. 

"Egyelőre zajlik a hivatalos ügyintézés, talán egy hónap, amíg megtörténik az átíratás a hagyaték szétosztása után, de igen, a testvéreimmel abban egyeztünk meg, hogy én vezetem a céget.

Õk szintén tulajdonosok, de én leszek az ügyvezető igazgató

 - fogalmazott a Blikknek Sandy. 

A közgazdászként végzett lány eleinte hónapról-hónapra élt, csak az volt a célja, hogy hó végére kifizesse a számlákat és az alkalmazottakat is. Azóta azonban jártasabb lett a cégvezetésben, és bár meg szeretné őrizni apja emlékét, kész változtatni a régi szokásokon.

"Én nem vagyok az apám. Persze fontos, hogy megőrizzük, amit ő felépített, de nem tudnék úgy élni, hogy a saját személyiségemet ne vigyem bele az üzletbe."

Sandy a nagy döntések előtt mindig édesapjára gondol, irodájában pedig gyakorta elbeszélget annak portréjával is.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.