RETRO RÁDIÓ

Végrehajtás alatt álló cég köti össze Stohl Andrást és Ancsikát!

Végrehajtás alatt álló cég köti össze Stohl Andrást és Ancsikát!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 06. 12. 06:50

A színész kft.-jében volt kedvese, Ancsika is tag, így együtt kell megbirkózniuk a cég tartozásával.

Bár tavaly decemberben tizenkét év után véget ért Stohl András és kedvese, Ancsika kapcsolata, az életük több fontos ponton is összefonódik.

Két gyermeküket, Franciskát és Andriskát a legnagyobb egyetértésben nevelik együtt, és bár Stohl elköltözött a fóti családi fészekből, mégis több időt tölt velük, mint korábban.

Nem a gyermekek sorsa azonban az egyetlen, amiben a színésznek és volt kedvesének közösen kell döntenie: Stohl cégében, a Co-Stohl Kft.-ben ugyanis Ancsika is tag. A cég fő tevékenysége az előadó-művészet, és ahogy azt a %RIPOST% néhány hónappal ezelőtt elsőként megírta, több mint két éve végrehajtás alatt áll.

A színész 2015-ben bevallotta, tud a több mint háromszázezer forintos tartozásról, de hozzátette, nem idegeskedik miatta.

Most Ancsikával vállvetve, egymást segítve kell megoldaniuk a problémát és visszafizetni a tartozást.

A %RIPOST% megkereste Stohl Andrást, aki szűkszavúan reagált a kérdéseinkre. „Köszönöm az érdeklődést, de úgy gondolom, hogy ez rajtunk kívül nem tartozik másra” – fogalmazott a színész, majd bontotta a vonalat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.