
Egy próba alkalmával mindketten ugyanarról az emelvényrõl estek le, azóta viszont már jobban vannak.
Hosszú hetek óta próbálják a Budapesti Operettszínház sztárjai A Notre Dame-i toronyőrt.
A darabot ugyan majd Szegeden mutatják be, de most még a házi színpadukon csiszolgatják a jeleneteket. Mészáros Árpád Zsolt és jóbarátja, Homonnay Zsolt váltott szereposztásban játsszák majd a cigány király szerepét.
![]()
Az egyik próbán éppen egy emelvényen próbálta Zsolt elővarázsolni Esmeraldát, amikor leesett és mentő vitte kórházba. Hasonlóan járt kollégája is.
„Kiderült, hogy eltört néhány lábujja – mesélte nevetve MÁZS, mert itt még nem volt vége a történetnek. – Hogy ne szakadjon meg a próbafolyamat, én alakítottam tovább Clopen szerepét. Én ugyanarra az emelvényre fel akartam ugrani, nem volt teljesen rögzítve, leestem és kifordult a bokám.
Szintén mentő, engem is az ortopédiára vittek.
![]()
"Így Zsolttal, most ketten teszünk ki egyet, igaz így is bicegve. Ami még vicces, hogy ott még összefutottam Peller Karesz kollégánkkal is.”
Mázs hozzátette, hogy Szegeden még monumentálisabb lesz a díszlet, így reméli ott nem történnek újabb balesetek.







