Létrehozva: 2017.05.11.

Ez volt az utolsó dobása, Hujber Feri mindent elveszíthet!

Lehet, hogy a színész, számos megdöbbentõ és polgárpukkasztó tette után, most elõször nem ússza meg következmények nélkül, amit tett.

Ez volt az utolsó dobása, Hujber Feri mindent elveszíthet!

Hetek óta nem titok, hogy Hujber Feri felesége, Cynthia egy eldurvuló családi perpatvar közben értesítette a rendőrséget. A helyszínre két járőrkocsi vonult ki. Azonban a családon belüli erőszak ügyében nem csak a rendőrség, hanem a gyámügy is vizsgálódik - írja a Story. 

A szentendrei hivatal képviselői a héten készítettek környezettanulmányt a családról, ennek alapján döntenek a további lépésekről.

Ha a hatóságok úgy találják, hogy  gyerekek valóban veszélyeztetve vannak, akkor a családsegítőtől egy szociális munkást rendelnek ki. Először azt nézik, hogy az alapellátások igénybe vételével megszűnik-e a veszélyeztetettség. Ha az alapellátás nem elég, akkor a kirendelt szakember javasolhat védelembe vételt. Ez egy hosszú folyamat, és csak nagyon súlyos esetben veszik el a gyerekeket.

A szomszédok szerint a rendőrök óta nagy a csend Hujberéknél.

"Azelőtt minden héten hallhattunk egy komolyabb veszekedést, mostanság azonban nem szűrődik át kiabálás vagy hangos szó. Nekem személy szerint semmi bajom a művész úrral, mindig illedelmesen köszön, de ha bántotta a feleségét, akkor egy világ omlott össze bennem" -mesélte a szomszédasszony a Storynak. Majd hozzátette, mostanában szinte alig látják a férfit, vagy nagyon későn jár haza, vagy egyáltalán nem.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek