RETRO RÁDIÓ

Csalódott a főnök, kitálalt a direktor a kirúgott Muri Enikőről!

Csalódott a főnök, kitálalt a direktor a kirúgott Muri Enikőről!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 04. 03. 07:30

Az énekesnõ szerepet vállalt egy új tévés realityben, a színház igazgatója viszont ezt nem tudta tolerálni.

Írásban vált meg az Operettszínház vezetése Muri Enikőtől, miután képtelenek voltak igazodni az énekesnő programjaihoz. Enikő ugyanis szerepet vállalt a TV2 Ázsia Expressz nevezetű realityműsorában, ez pedig összeegyeztethetetlennek bizonyult a színházi munkájával.

A Blikk információi szerint, Lőrinczy György, a teátrum vezetője kifejezetten kérte Enikőt, hogy ne vállalja el a tévés szerepet, ennek ellenére ő így tett. Ekkor döntött Lőrinczy az énekesnő menesztése mellett.

"Igen, a hír igaz, valóban megváltunk Muri Enikőtől. Nagyon sajnálom, hogy meg kellett hoznunk ezt a döntést, de nem engedhettük meg, hogy egyes művészek egyenlőbbek legyenek. Több művészünket is megkereste ez a tévés produkció, ők részben azonnal nemet mondtak, hiszen vannak kiírt előadásaik abban az időszakban, másik részük megkeresett minket. Minden esetben jeleztük, hogy nem tudunk lehetőséget adni arra, hogy egy-egy színészünk ne legyen jelen, ezt megtettük Enikő felé is. Előre közöltük vele, hogy amennyiben mégis igent mond erre a műsorra, akkor nem kell többet előadásra jönnie, erről írásban is tájékoztattuk a héten" - mondta el a Blikknek Lőrinczy, és hozzátette, sajnálja, hogy a dolgok ilyen szomorúan alakultak. 

Megértem, hogy ő nem a színházban szocializálódott, máshonnan jött közénk.

"Mi bíztunk benne, ezért szomorú, hogy így alakult, de egyelőre a Budapesti Operettszínház nem szeretné foglalkoztatni őt."

Muri Enikőt hiába keresték, egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.