RETRO RÁDIÓ

Kiszivárogtak a válófélben lévő sztáranyuka mocskos szextitkai

Kiszivárogtak a válófélben lévő sztáranyuka mocskos szextitkai
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2017. 03. 29. 22:45

A 41 éves énekesnõrõl saját féltestvére teregette ki a szennyest. Ezt ki gondolta volna róla?

Döbbenetes titkokat árult el féltestvére az épp válófélben lévő Mel B-ről! Jeremiah Stansbury szerint az egykori Spice Girl 10 évig tartó házassága már az elejétől kezdve bizonytalan volt, sem az énekesnő, sem a férje, Stephen Belaofonte nem vették komolyan az elköteleződést, az örök hűségen pedig csak nevettek.

A kitálaló rokon szerint a kétgyermekes sztáranyuka nem egyszer hivatásos sztriptíztáncost hívott otthonukba, sőt olyan is előfordult, hogy hármasban kéjelegtek.

Nyitott kapcsolatban éltek, és nem vetették meg az élvezeteket. Még lányuk, a kis Madison születése után sem

- magyarázta Jeremiah, aki teljes mellszélességgel testvére mellett áll, mégis úgy döntött, nem hallgat tovább.

Persze nem ez az első eset, hogy az énekesnő mocskos kis titkai terítékre kerülnek. Nemrég egy műsorvezető tálalt ki a vele töltött éjszakáról, sőt, 2014-ben egy Playboy modell azzal rukkolt elő, hogy Mel B egy szórakozóhely mosdójában igencsak intim helyzetbe keveredett vele.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.