RETRO RÁDIÓ

Vége, szakított a magyar álompár

Vége, szakított a magyar álompár
TN
Szerző
TN
Létrehozva2017. 02. 15. 11:23

Pár hónap után véget ért a csinos mûsorvezetõ és a sármos énekes kapcsolata, pedig mindenki álompárnak gondolta õket.

2016 októberében robbant a hír, miszerint Király Viktor és Nagy Réka már egy ideje egy párt alkotnak.  Az énekes a TV2 Star Academy című tehetségkutatójának köszönhette szerelmét, ugyanis Viktor az egyik zsűritag volt, míg a gyönyörű szőke modell a háttérműsorok egyik műsorvezetője.

Az sztárpár kerülte a nyilvánosságot, egyikőjük sem igazán beszélt a kapcsolatukról. Most azonban Réka megtörte a csendet, és Instagram-bejegyzésében közölte követőivel: Véget ért a szerelem!

Nem szoktam a magánéletemről beszélni, aki ismer, ezt tudja. Együtt voltunk Viktorral, és tartozunk nektek annyival, hogy azt is elmondjuk, hogy már egy ideje nem alkotunk egy párt.

- írta az Instagramon a FEM3 műsorvezetője.

A pár a Mokkában nyilatkozott először és utoljára szakításukról. Réka a stúdióban ült, míg expárja New Yorkból jelentkezett be élőben.

"Igen, igaz a hír. Már nem vagyunk együtt. Nem volt semmilyen különös oka a különválásunknak. Én nagyon tisztelem őt, de külön utakon jártunk. Nem voltak közös céljaink." - árulta el Viktor.

"Ez a szakítás már január közepén megtörtént. Nem akartuk nagy dobra verni, de nem tudtuk már tovább titkolni. Én nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy megismertem Viktort. " - tette hozzá Réka.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.