RETRO RÁDIÓ

Õszintén vallott jóval idősebb szerelméről Dobó Kata

Õszintén vallott jóval idősebb szerelméről Dobó Kata
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 02. 15. 14:47

A gyönyörû vörös színésznõ nem szeret a magánéletérõl beszélni, de most megnyílt, és õszintén elmondta, mit érez.

Dobó Kata számára nagyon fontos, hogy fel tudjon nézni a párjára, hogy igazán nőnek érezhesse magát mellette. Nem ez az első eset, hogy a dögös színésznő idősebb férfiba szeret bele. Dobó Kata szerint ez többek között annak kö­szönhető, hogy biztonságban ér­zi magát az élettapasztalatokkal teli férfi mellett.

A színésznő a NőComment című rendhagyó talkshow-ban vallott érzéseiről, ahol Ábel Anita, Risztov Éva, Eleni Korani, Tatár Csilla, Hadas Kriszta, Till Attila és Hajós András őszintén beszélgettek. Dobó Kata ugyan ritkán nyilatkozik a magán­életéről, ebben a társaságban azonban mégis megnyílt - írja a Bors.

Tény és való, előfordult, hogy idősebb volt a párom. Ahogy most is az

– utal Zsidró Tamásra a színésznő.

"Valamiért én szeretem az okos és tapasztalt férfiakat. Így hozta az élet, és én na­gyon sokat tanultam tőlük. Már csak türelmet például, és a hozzáállást az élethez vagy dolgokhoz. Ami nagyon érdekes. Sokkal kevésbé voltak például kíméletlenek velem, vagy azzal kapcsolatban, amit csinálok. Ez nekem nagy megnyugvást okozott. A korkülönbség és hogy milyen ember, nem függ össze, va­laki például kioktató, de az tizennyolc évesen is lehet ilyen"

– mesélt a párválasztásról a színésznő.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.