
Különleges szülinapi ajándékot kapott idén Lara a szüleitõl. Zuhant és lebegett egy szélcsatornában, mindezt barátnõi társaságában!
A korábbi évek tapasztalatiból kiindulva bátran kijelenthető, hogy a Schobert családban minden jeles esemény kapcsán meglepetésekre lehet számítani. Így volt ez már több születésnap és házassági évforduló esetében is, Lara születésnapja sem maradhatott ki a sorból.
Noha a nagylány október 6-án született, titkos bulijára most került sor. Nem is akárhol! Bizarr helyszínre, a Csepel Vas és Fémművekbe hívta össze lánya barátnőit nagy titokban Rubint Réka. Itt lehet ugyanis kipróbálni a szélcsatornás lebegést. Épp ilyen helyeken tréningeztetik az ejtőernyősöket: a szélcsatornában a magasból zuhanást lehet imitálni. Réka mindenképpen élményt szeretett volna lányának ajándékozni, idén ezt a lehetőséget választotta.
![]()
Lara persze nem tudott semmiről... Réka azzal csábította a Csepel Vas és Fémművek területére - ahol a szélcsatorna működik - , hogy egy szokásos fotózáson kell részt venniük. Persze a kiskamasznak pont ehhez egyáltalán nem volt kedve, így amikor a helyszínen meglátta barátnőit, elérzékenyülten pityeredte el magát. Rékát megszeppenten átölelte és ezt súgta a fülébe: "Anya, én annyira szeretlek!"
![]()
Három héttel a születésnapja után ugyanis nem gondolta, hogy még mindig várja őt meglepetés. A titokban meghívott kislányok - osztálytársak, edzéstársak, illetve alakreformos gyerekek - gyertyával és tortával várták barátnőjüket, majd együtt vágtak bele a nagy kalandba.
![]()
De hiába a gyors kiképzés, és a kalandvágy, azért mégiscsak félelmetesnek tűnt az irdatlan szélcsatorna. Alulról iszonyatos erővel dübörög fölfelé a levegő, erre kell ráfeküdni a lebegéshez. Lara - biztos, ami biztos - előreengedte öccsét, Norbit, így ő próbálta ki elsőként a "zuhanást".
![]()
Majd Lara következett, és láthatóan élvezte a kalandot. Egy oktató segítségével különböző pozíciókat is kipróbált, felemelkedett és süllyedt az erős szélben. Másfél percig kitartott, ez 4000 méter zuhanásnak felelt meg.
![]()
"Olyan érzés volt, mintha repültem volna. Többször álmodtam már ilyet, de sosem gondoltam, hogy egyszer a való életben megtörténhet. Fantasztikus volt!"
![]()
"Annyira szuper, hogy a barátnőim is kipróbálhatták, jó érzés, hogy együtt ünnepelhettünk, erre a napra örökké emlékezni fogunk!" - árulta el boldogan Lara.







