RETRO RÁDIÓ

Nem tapsolt a közönség, otthagyták a nézők a magyar színész előadását!

Nem tapsolt a közönség, otthagyták a nézők a magyar színész előadását!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 08. 22. 08:12

A Nagy Duett egykori sztárja mindent megtett a siker érdekében, a közönség mégis elégedetlenül távozott.

Botrány tört ki a Siklósi Várszínházban, miután a színpad előnytelen elrendezése miatt többen a vizes fűben kényszerültek végignézni Pintér Tibor és társulatának előadását. 

A Gladiátor című szuperprodukciót ugyanis csak azon szerencsések láthatták normális körülmények között, akiknek a jegye az első sorba szólt, a többiek kénytelenek voltak spártai megoldást választani, illetve többen még az előadás vége előtt távoztak - írja a Bors.

"Az előadást konkrétan úgy láttuk, hogy otthagyva a 4300 forintért megváltott helyünket, leültünk a vizes fűbe a dombra! Nagyon sokan ezt a megoldást választották. Konkrétan mellettünk egy öttagú család harmincezret fizetett a fűben ülésért!" - háborgott a rendezvény oldalán az egyik pórul járt színházrajongó. 

"Aki a nézőtér kialakításáért felelős, na azzal kell kifizettetni a jegy felét, aki úgy gondolta, ide ez is jó lesz!" - fakadt ki egy másik panaszos.

Az egyik szervező a rendezvény oldalán személyesen reagált, és megígérte, minden lehetőséget meg fognak ragadni a pórul járt nézőknek arra, hogy kárpótolják őket.

"Azt láttuk hogy a nézőtér magasított lelátókból történő kialakítása olyan jegyárat eredményezne, ami jelentősen lecsökkentené a várható közönség számát. Egy folyamatot terveztünk tehát elindítani, hosszú távon gondolkodva, amíg olyan közönsége alakul ki a várkertnek, mely létszámával már gazdaságosan lehet komolyabb infrastruktúrát kiépíteni" - magyarázta a szervező, aki leszögezte, nem nyereséghajhászás vagy gondatlanság miatt alakult szerencsétlenül a helyzet. 

Azon kevés szerencsések egyébként, akik jó helyről nézhették az előadást, el voltak ragadtatva Pintér Tibor és társulatának alakításától.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.