RETRO RÁDIÓ

Nagy Feró szerint a migránsok mindenkit meg fognak erőszakolni

Nagy Feró szerint a migránsok mindenkit meg fognak erőszakolni
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 08. 22. 07:30

A Beatrice frontembere ellen hivatalból indult eljárás Romániában, Feró nem érti a kialakult helyzetet.

Nagy Feró szerint az Európába áramló migránsok mindenkit meg fognak erőszakolni, hiszen a céljuk a föld elfoglalása, nem az, hogy dolgozzanak. 

"Ezt tényleg mondtam és tartom is. A törökök is itt voltak, és tönkretették a hazánkat. Ha már jönnek a migránsok, ne vigyenek, hanem hozzanak.

Ezer százalék, hogy az összes nőt meg fogják erőszakolni. Azért jöttek, hogy elfoglalják a földet, és nem azért, hogy dolgozzanak. Nem hiszem, hogy a gyerekeimet, az unokáimat ki merem majd engedni az utcára.

Szeretném a saját érdekeimet képviselni. Én nem hívtam őket, hogy itt mecsetet építsenek. De jönnek és követelőznek. Menjenek haza és ott harcoljanak az igazságukért! Az egyéni érdekeimet képviselem, nem vagyok migránspárti" - nyilatkozta Feró a Borsnak.

A Beatrice frontembere körül múlt héten robbant ki a botrány, miután a Kolozsvári Egyetemi Napokon a XX. század című daluk közben a zenekar archív videófelvételeket játszott be Hitlerről, Sztálinról és az Iszlám Államról.

A román hatóság emiatt hivatalból indított eljárást, amely során egy ügyész és egy rendőr vizsgálja azt, hogy a koncerten elhangzottak kimerítik-e a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő jelképek használatát, valamint a háborús bűnösök emlékének ápolását tiltó, sürgősségi kormányrendeletben megállapított bűncselekményeket.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.