Létrehozva: 2016.08.11.

Itt a bizonyíték: Újra együtt Sarka Kata és Hajdú Péter!

A sztárpárról ellentmondásos hírek keltek szárnyra, most kiderülhet az igazság.

Különös módon üzenhetett az értük aggódó rajongóknak Hajdú Péter és Sarka Kata. Hetek óta a pár házassági válságától hangos a sajtó, a legutóbbi hírek szerint még a közös ciprusi utat is lemondták, Kata jegyét állítólag Péter édesanyjának nevére íratták át.

Ezért is volt rendkívül meglepő, amikor szerdán Hajdú Péter a reptéren készített közös szelfit a feleségével, hónapok óta az elsőt. A kép alapján úgy tűnik, a pár együtt utazhatott kedvenc szigetére, Ciprusra, de azt sem lehet kizárni, hogy Kata, mintegy gesztusként, kikísérte férjét a reptérre, ám a gépre nem szállt fel vele.

A Story magazinnak ugyanakkor egy bennfentes elárulta, hogy amikor egy héttel ezelőtt Sarka Kata férje nélkül utazott egy mediterrán nyaralásra a gyermekeikkel, Kata és Péter végig sms-eket váltottak egymással, akár a szerelmesek. Így tehát olyan volt, mintha együtt fedezték volna fel a spanyol tengerpartot.

Mindezek fényében nem volna meglepő, ha kiderülne, Kata és Péter együtt utaztak Ciprusra, hiszen még egy jel utal erre: 

Péter a Facebookon osztott meg egy fényképet kisfiáról, Dávidról, a kisfiú pedig ugyanolyan szemüvegben pózol a fotón, mint egy nappal előtte a reptéren az édesanyja.

Ez persze még nem jelent semmit, az is elképzelhető, hogy Kata fiának adta a napszemüvegét, de lehet, hogy Dávid is ezt a népszerű fazont hordja.

Mindenesetre túl sok az egybeesés, a család- és gyermekcentrikus Sarka Katáról pedig nehezen elképzelhető, hogy itthon maradt volna ahelyett, hogy Cipruson próbálná rendezni a házasságát.

Lehetséges volna, hogy a házaspár burkoltan a napszemüveggel szeretné megüzenni, hogy rendbe jött a magánéletük?

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Talpig feszülősben mutatta meg terhespocakját Kulcsár Edina

HŰHA

Sosem volt ennél dögösebb: csak néhány toll fedi Tolvai Reni formás testét

HŰHA

Ez igen: Feszülős ruhában mutatta meg bomba alakját Köllő Babett

HŰHA

„Tündöklő szépség” - Megmutatta gömbölyödő pocakját Iszak Eszti