Létrehozva: 2016.05.15.

Hátborzongató átok ül a magyar sztárvilágon

Az Argo második részének szereplõi közül alig akad olyan, akivel ne történt volna valami tragikus vagy megrázó a forgatás óta.

Wels Péter Mátyás tragikusan hirtelen halála az egész országot megrázta. A történtek még hátborzongatóbbak annak fényében, hogy utolsó életben töltött napján, a TV2 éppen az Argo 2-t vetítette, amiben a riporter a Tények műsorvezetőjeként szerepelt.

Ennek kapcsán pedig tragikus összefüggésre lettünk figyelmesek. Ugyanis az Argo 2 stábjából többeket is átok sújt a forgatás óta.

Sőt, a balszerencse áradása már a film felvételei alatt megkezdődött. Az Index helyszíni riportja alapján, a Tibit alakító Kovács Lajos egy  jelenetnél, amelyben a háztetőről kell leugrania, akár meg is halhatott volna, ha előrelátó módon nem kér még plusz matracokat a landoláshoz.

Ezután azonban már nem csak majdnem következtek be a tragédiák, hanem ténylegesen is.

Bicskey Lukács az Argo 2 bemutatóját már nem érhette meg.

Gyógyíthatatlan betegség végzett Psycho megformálójával.

2015 novemberében a Profit alakító Nagy Ferót érte durva baleset, az énekes élete mindössze centiken múlott. Kocsijába nagy sebességgel csapódott bele egy friss jogosítványos BMW-sofőr.

Magát az Argo-filmek rendező-producerét, Árpa Attilát sem kerülte el a balsors. Előbb az Összezárva Friderikusszal című műsor miatt szedte szét a sajtó, majd kiderült, hogy tönkrement a házassága.

A Tejesembert játszó Oszter Sándort idén márciusban ítélte el a bíróság ittas vezetés miatt, a színész jogosítványát két és fél évre bevonták, és 140 nap közmunkára kötelezte a bíróság, miután 2014. február 11-én terepjárójával nekiment a budapesti MOM Park mélygarázsában az egyik márványoszlopnak.

A Fekete Lótuszt, vagyis Kulka Jánost április elején mentő szállította kórházba, ahol súlyos, életmentő beavatkozást végeztek rajta. A színművész azóta szerencsére már sokkal jobban van, a lábadozás fázisába lépett.

Né­hány órá­val az­előtt, hogy Kulkát vá­rat­la­nul kór­házba kel­lett szál­lí­tani, a Katona Jó­zsef Szín­ház másik sztárja, az Argóban Traktorként ismert Csuja Imre is le­be­te­ge­dett. A színház csak annyit közölt, hogy a színész egy meg nem nevezett egészségügyi problémával küzd, és helyettesíteni kell.

Azurák Csaba és Várkonyi Andrea esetét túlzás lenne tragédiaként aposztrofálni, de a két műsorvezetőt váratlanul lecserélték a Tényekben a film bemutatója óta.

Remélhetőleg nem csap le ismét az Argo 2 átok...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Putyin az iráni elnökkel tárgyalt, kitörhet az újabb háború

metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

HŰHA

Jákob Zoli kapuzárási pánikkal küzdött: döbbenetes részletek derültek ki

HŰHA

Curtis klinikáról posztolt, nagy álma teljesült

HŰHA

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó