
Kelemen Anna szerencsére csak ideig-óráig próbált jó útra térni. Mára bevállalósabb, mint valaha!
Kelemen Anna néha eljátszadozik a gondolattal, hogy megváltozik, és melltartóba száműzi szabadságra született melleit. Nos, olyankor így fest.
![]()
Persze mi jobban szeretjük, ha önmaga és nem takargatja azt, amit olyan sok pénzért vett meg magának.
Most, hogy közeledik március 8-a, vagyis a Nemzetközi nőnap, kicsit bele is húzott a bikavadító magatartásba. Mert ugye, elhatározta, hogy igazi reformerként férfinappá varázsolja a gyengébbik nemről szóló ünnepet. Ennek a szándékának ma megint hangot, vagyis képet adott. És ha már ünnep, hát előkerült egy üveg pezsgő is. Ja, nem! Bocsánat! Inkább elveszett!
Uraim!Már csak kettőt kell aludni és március 8.-án itt a meglepi!
Közzétette: Kelemen Anna Official – 2016. március 6.







