Létrehozva: 2016.03.17.

64 évesen lehet újra apa Pataky Attila

Az EDDA frontembere sosem ment a szomszédba néhány meghökkentõ mondatért. Most sem, bár jelen esetben emberibb vágyait fogalmazta meg, mint általában.

Pataky Attila életébe jó ideje beköszöntött az állandóság, harmadik felesége, Orsi oldalán. Már csak egy közös gyermek, egy kislány hiányzik a fiús apuka teljes boldogságához. És ez a boldogság már nincs is olyan messze a tervek szerint.

A mostanában sokat betegeskedő zenész úgy van vele, hogy az sem lehet probléma, ha idő előtt elszólítják az égiek. Erről a feleségével adott közös interjúban esett szó a Star magazinban.

"Van egy Svájcban élő magyar barátnőm, akinek két tündéri kislánya van. Tavaly nálunk voltak egy hetet. Cirkusztól a rockkoncerten át mindenhol jártunk, idén pedig lovas táborba készülünk velük” - mesélte a lapnak Orsi, mielőtt Attila átvette volna a szót.

"Mi ketten már egy család vagyunk, és egymás rezgéseiből érezzük majd, ha eljön az idő, hogy közös gyermekünk legyen. Simán el tudom képzelni, hogy 64 évesen, itt szaladgáljon velünk egy kislány."

Hiába a korom, újra merném vállalni az apaságot. Addig lennék vele, amíg az égiek engedik. Utána Orsi nevelné tovább, én pedig odaátról segíteném őket.

"Persze nem készülök meghalni, de mindig maradna egy anyukája, és még az is lehet, hogy az anyjának lenne egy másik partnere, aki tovább kísérné őt az élet hullámain” - bölcselkedett az EDDA frontembere.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek