Marics Peti
Nemcsak annyi közös van kiváló rendezõinkben, Szabó Istvánban és Nemes Jeles Lászlóban, hogy mindketten Oscart kaptak. Döbbenetes tények következnek.
Azt már mindenki megtanulta, hogy 35 évet kellett várnunk az első Oscar-sikerünk után, hogy ismét egy nagyjátékfilmmel arassunk győzelmet a legrangosabb filmes díjátadón.
1981-ben a Szabó István rendezte Mephisto, 2016-ban pedig a Nemes Jeles László által vászonra álmodott Saul fia diadalmaskodott. Ám a számok terén van ennél egy sokkal döbbenetesebb adat is a két film, vagyis inkább a két direktor kapcsán.
Szabó 1938. február 18-án született, míg Nemes Jeles 1977. február 18-án. Vagyis ugyanazon a napon, csak két különböző évben látták meg a napvilágot. Sőt a legendás filmesünk (78) pontosan kétszer olyan idős, mint a magyar filmművészet jelenlegi legnagyobb neve (39).
Mindezt vehetjük úgy is, hogy Nemes Jeles Lászlóba már a születésénél kódolták az Oscar-győzelmet.