RETRO RÁDIÓ

Fertőző élősködők miatt került orvoshoz Galambos Lajcsi

Fertőző élősködők miatt került orvoshoz Galambos Lajcsi
sk
Szerző
sk
Létrehozva2016. 01. 28. 07:00

Embertelen körülmények között raboskodott Galambos Lajos. A vasárnap szabadult zenész olyan fertõzést kapott, aminek nyomait élete végéig is viselheti.

A lelki sebek mellett testi fertőzések is megviselik Lagzi Lajcsit. A börtönből kiszabadult mulatós sztár sokat fogyott a rács mögött, most elárulta, hogy embertelen körülmények között kellett raboskodnia.

A víz-, gáz és villanylopással is gyanúsított zenész a Blikknek beszélt megpróbáltatásairól.

A cellámban fertőző poloskák csíptek össze. Sajnos a csípésük bedagadt, és elfertőződött annyira, hogy orvosnak kellett ellátnia

- mondta a zenész, aki elárulta, a karján vannak a nyomok.

Később kiderült, a vaságy rácsai mögött bújtak meg a kártevők, azt egyelőre nem tudni, hogy a fertőzés nyomai elmúlnak-e valaha.

Lajcsi azt is elárulta, az udvaron gyakran találkoztak fertőző patkányokkal, szerencsére ők a cellába nem jutottak be. Komfortérzete így sem volt a falak között.

Bent nem tisztálkodhat az ember, amikor akar. Rossz volt, hogy hajat szárítani sem lehet, de a legborzasztóbb még­iscsak a kiszolgáltatottság volt

- folytatta Lajcsi, aki természetesen bízik abban, kiderül majd, hogy ártatlanul hurcolták meg.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.