
Levetkőztek a Barátok közt szépfiúi - Fotók
Solti Ádám, Csórics Balázs és Seprenyi László nemcsak a testüket, de a lelküket is feltárták a rajongóik elõtt.
Úgy tűnik, benőtt a feje lágya a Barátok közt három szívdöglesztő macsójának, akik nem tagadják, hogy korábban nem tudtak ellenállni a kísértésnek. Solti Ádám, Csórics Balázs és Seprenyi László a hot!-nak vallott őszintén szakításról, szerelemről, hűtlenségről, és közben a ruháiktól is megszabadultak.
Csórics Balázs például sosem gondolta volna, hogy nyolc hónapnyi különélés után újra összejön majd egykori párjával. A szerelmeseknek azonban jót tett a hosszú szünet, és ma már csak együtt tudják elképzelni a jövőt.
"Amíg külön voltunk, végig éreztem, hogy valami hiányzik az életemből."
- mesélte érzelmesen a lapnak a színész, aki most már tudja: a rózsaszín köd feloszlása után is ki kell tartania választottja mellett.
Balázs egyébként - sok más celebhez hasonlóan - az izzasztó edzésbe fojtotta szerelmi bánatát, ez pedig meg is látszik kidolgozott testén. Az izmos színész még egy fitneszversenyen is elindult, kockás hasát pedig mi is díjazzuk.
![]()
Hasonlóan szerencsésnek mondhatja magát Solti Ádám, aki évekkel ezelőtt még a Non-Stop frontembereként nők ezreit vette le a lábáról. Ma azonban már boldog vőlegényként éli mindennapjait, és még az sem zavarja, hogy kedvese 16 évvel fiatalabb nála. A túlságosan óvatos Ádámnak egyébként a nagymamája nyitotta fel a szemét.
"A nagymamám nagyon bölcs asszony, és azt mondta, hogy szerinte én elfélem az életemet."
- vallotta be Ádám a hot!-nak, aki olyannyira igazat adott nagymamájának, hogy utána egyből megkérte kedvese, Berni kezét. Méghozzá egy zebrán, épp ott, ahol korábban megismerte. A romantikus lánykérés óta egyébként a rajongói levelek száma is megcsappant, pedig régen sokan konkrét ajánlatokkal zaklatták a sármos színészt. Bár azt állítja, hogy ő soha nem volt az a fajta, akit el lehet csábítani.
![]()
A szívdöglesztő trió legfiatalabb tagja, Seprenyi Laci jelenleg a szingli pasik táborát erősíti, tavalyi szakítása óta. Hiába randizgat azóta is, még nem találta meg azt a nőt, akibe bele tudna szeretni. Pedig ma már egészen más elveket vall, mint évekkel ezelőtt.
"Megtanultam, hogy a megcsalás mérhetetlenül önző dolog."
- ismerte el a fiatal sármőr, aki újabban az egyenrangúságot és a kölcsönösséget keresi egy kapcsolatban. A futó kalandokat pedig hanyagolja. Legnagyobb vágya ugyanis, hogy újra fülig szerelmes legyen, hiszen csak ez hiányzik az életéből.
![]()





