1°C
13°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Lehallgatott telefonbeszélgetés áldozata lett Galambos Lajos!

sólyom z.
Szerző
sólyom z.
Létrehozva2015. 09. 25. 07:30

A népszerû zenész a bíróságon tudta meg, hogy fél éve lehallgatják. Azt mondja, telefonos tréfa áldozata, egy ártatlan beszélgetésen kívül semmi bizonyíték sincs ellene. Lajcsi és felesége is elõzetesben marad, így a gyermekeik a szülõk nélkül kénytelenek boldogulni.

Ahogy arról a %RIPOST% már beszámolt, Galambos Lajos 30 napig előzetes letartóztatásban marad. A népszerű zenész a Budaörsi Járásbíróságon tudta meg, hogy a telefonját fél éve lehallgatják - értesült a Blikk.

Egy telefonos tréfa áldozata vagyok!

- hangsúlyozta Lajcsi a tárgyalást követően. Majd hozzátette, egy beszélgetés alkalmával azt mondta valakinek, hogy ad ötszázezer forintot. A vonal túlsó végén pedig azt válaszolták neki, adjon ötszázezer forintot. Lajcsi szerint mindössze ennyi szól ellene, semmi más.

A Blikk úgy tudja, a zenész előre megírt, komoly beszéddel készült, ám a bírót ez nem hatotta meg. Mint ahogy Lajcsi felesége esetében sem fogadta el az érvelést, miszerint a házaspár három gyermekének legalább az egyik szülőre szüksége lenne. Így a döntés értelmében az édesanya is előzetes letartóztatásban marad.

Mielőtt visszaszállították volna székesfehérvári rendőrségi cellájába, Lajcsi két hozzátartozójával találkozhatott. Az egyikük a zenész lánya volt, a Blikk szerint Lajcsi neki mondta el, hogy mire lesz szükségük a rács mögött. A törvény értelmében Galambos ugyan tarthat magánál mobiltelefont, de azon csak a családtagjait, valamint az ügyvédjét hívhatja. Minden egyéb, bejövő vagy kimenő hívását blokkolják.

A Bors arról ír, hogy Galambos és az ügyvédei két órán keresztül érveltek az ártatlansága mellett, ám a bírónő egy perc alatt meghozta ítéletét.

Olyan embernek léphettem a tyúkszemére, akinek van ereje ahhoz, hogy ezt megbosszulja rajtam.

A %RIPOST% már korábban megírta, nagyon is elképzelhető, hogy a zenészt egy férfi zsarolta meg.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.