Létrehozva: 2015.06.04.

David Copperfield megmutatja a Hello!-nak a mágikus Álmok Szigetét

A legendás illuzionista nem sajnálta a pénzt, hogy álmai szigete minden szempontból a világ egyik legtökéletesebb helye legyen. Tökéletességre törekedett itt is, akárcsak híres produkcióiban.

Egyszer volt, hol nem volt egy mesebeli sziget, valahol a déli Bahamákon, amit Musha Cay néven jegyeztek fel már Kolumbusz hajósai. Csak kevesen ismerhették a csodát, az Álmok Szigetét, az igazi érintetlen földi paradicsomot. Ember ritkán járt erre, tulajdonképpen lakatlannak volt mondható. Míg egy nap felfedezte magának a világ leghíresebb varázslója. Pálcájával épp csak suhintott néhányat és a csoda az ölébe hullt. David Copperfield már az első percben tudta, hogy megtalálta a Földi Mennyországot.

“Már gyerekkoromtól egy szigetről ábrándoztam. Egy saját szigetről, mint a legtöbb álmodozó gyerek. Évtizedeken át kerestem a tökéletes helyet, amit nem is olyan könnyű megtalálni. Végre úgy tűnt, hogy sikerült. Itt álltunk az álom kapujában, de az egyezkedés kudarcba fulladt.  Valahol éreztem, hogy nem szabad feladnom, ezért hát újra kezdtük. Újra, meg újra. És végül 55 millió dollárért egy egész szigetcsoport tulajdonosa lettem, itt a Bahamákon, az Exuma régióban. Át is neveztem a szigeteket nyomban. Most már az a nevük, hogy Copperfield - Öbölszigetek.

További képek a Hello! júniusi számában!

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Egyre csak nőni és változni fog Balatonföldvár új látványossága

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Sosem volt ennél dögösebb: csak néhány toll fedi Tolvai Reni formás testét

HŰHA

Ez igen: Feszülős ruhában mutatta meg bomba alakját Köllő Babett

HŰHA

„Tündöklő szépség” - Megmutatta gömbölyödő pocakját Iszak Eszti

HŰHA

„Engedlek szárnyalni” - Tóth Gabi megmutatta kislányát, nagyot nőtt