Létrehozva: 2015.06.22.

Baukó Éva trükkösen kitolt egy zsarolóval

Nem buta lány ez a Baukó Éva. Miután kitiltották a Facebookról, csinált magának másképpen reklámot. Megzsarolták? Azt is a maga hasznára fordította. Ügyes.

Szerző Hel Lothar

A zsarolásról ennyit lehet tudni:

"Azt hiszem betelt a pohár! Volt egy ember az életemben akit nagyon szerettem! Már 3 éve ismerjük egymást, ilyen se vele se nélküled kapcsolatban voltunk, amióta helyre jöttem, mindig könyörgött nekem, hogy segítsek mert nincs pénze. Jó szívvel segítettem, de 2 héttel ezelőtt rám írt egy lány, hogy ő a  barátnője – miközben én is vele voltam – és hogy az én pénzemből szállodáztak, meg élősködtek! Én is voltam neki meg a lány is! Éreztem mert eltűnögetett, és rengeteget hazudott!

Az utolsó csepp, hogy amikor már nem támogattam elkezdett zsarolni, először újsággal, hogy eladja a meztelen fotóimat.” –

írta Éva, aki állítólag 50 ezer forintig engedett is a zsarolásnak.

De aztán gondolt egy merészet és a pucér, de nem pornó fotókat elküldte a Blikknek.

Az eszem megáll, hogy milyen alakok vannak! – fakadt ki Éva.

   Nem hagyom magam, rajtam nem fog pénzt keresni. Ráadásul szó sincs semmiféle pornóképről,

 

rólam senki nem fog látni hardcoreanyagot, ilyen egyszerűen nem létezik. Erotikus, meztelen fotóim persze vannak, de hát melyik nő nem szereti, ha megörökítik a testét? Nincs szégyellnivalóm. Ezért döntöttem úgy, beelőzve azt a mocskos zsarolót, hogy én mutatom meg a képeimet! A fotók a blikk.hu oldalon láthatók., de azért nekünk is jutott néhány.

 

Szerző Hel Lothar

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai gyönyörű gólt lőtt, tovább menetel a Liverpool

origo.hu

Gyanús jelek, Marics Peti miatt szakíthatott Stana Alexandra és Meggyes Dávid - videó

vg.hu

Egy 17 éves lány állítja, hogy csoportos erőszak áldozata lett, amelyben P. Diddy is részt vett

mindmegette.hu

Az egyik legnagyobb élelmiszerbolt is bezár december 24-én

vg.hu

Pálinka: négyszázötvenmilliárd forint adót csaltak el eddig a zugfőzdék

origo.hu

Holtan találtak egy férfi az állatkertben, egy vadállat szájában találták meg a cipőjét

mindmegette.hu

Töltött káposzta kis csavarral: tegyél kukoricadarát a töltelékbe, meg fogsz lepődni a végeredményen!

ripost.hu

Felfedte az időutazó Magyarország jövőjét: nem sok időnk van hátra

life.hu

Ismerd fel, és védekezz a stressz okozta feszültség ellen!(x)

lapcentrum.hu

Vásároljon most egy éves Mandiner előfizetést és fél évet mi állunk!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Kínos találkozás a DWTS döntőjén! Így viselkedett egymással Tóth Andi és Marics Peti

HŰHA

Már hivatalos! Újabb magyar sztárpár döntött a válás mellett

HŰHA

Ez már háború! Jákob Zoli „amazonjai” nekiestek Virágnak

HŰHA

Alekosz kifakadt Zámbó Jimmy eladó háza miatt

HŰHA

Újabb sztárpár kapcsolata ért véget: "A miérteket megőrizzük magunknak"

HŰHA

„Bejövök az anyukájuknak..." – kiszivárgott a TV2 sztárjának privát levelezése

HŰHA

Szétnyílt felsőben és bugyi nélkül ment utcára a két bombázó

HŰHA

Fájdalmas műtéten van túl, Széphalmi Juliskának újra meg kell tanulnia járni – videó