RETRO RÁDIÓ

Tüneményes fotók Ördög Nóra kisfiáról

Tüneményes fotók Ördög Nóra kisfiáról
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 05. 22. 18:25

Mi is meglepõdtünk, milyen nagyot nõtt Ördög Nóra kisfia, Vencel, mióta utoljára láttuk. A kicsi még csak 9 hónapos, de máris kész pasi lett belõle. A büszke apuka, Nánási Pál friss fotókat is mutatott róla honlapján.

Ördög Nóra férje, Nánási Pál is értetlenkedve tette közzé pénteken fotós oldalán legújabb képeit második közös gyermekükről, Vencelről:

Te jó ég, mikor lett ilyen nagyfiú?

Vencelt szülei mellett nővére, Mici is nagyon szereti, erről Nóra már többször nyilatkozott és blogbejegyzést is írt. A testvérek között kicsi a  korkülönbség , mindössze 15 hónap. Ördög Nóra, az Ének iskolája igazgatónője a Mokkában is elmondta, hogy Mici sokat mosolyog öccsére és szívesen meg-megsimogatja.

Volt olyan is, hogy a cumisüvegét odaadta a testvérének.

Nóra megjegyezte még, hogy kislányában van persze van egy kis ellenérzés is, Mici picivel hangosabb azóta, mióta megérkezett Vencel, talán hogy felhívja szülei figyelmét magára.

Vencel 2014. augusztus 3-án született, szóval természetes, hogy azóta  szépen növögetett. A születésekor minden jel arra mutatott, hogy magas édesapjára ütött. Ha a mostani fotókat szemügyre vesszük, akkor már a TV2 műsorvezetőjének külső jegyei is szép számban fellelhetők a kicsin, így szerintünk Vencel mostanra Ördög Nóra és Nánási Pál totális és csodás keveréke.

A kis Nánási Vencelről készült fotókat ide kattintva nézheted meg!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.