8 éve

Klapka György arannyal gyógyítaná a rákot

Az ország polihisztora, Klapka György most nem kisebb dolgot állít, minthogy komoly felfedezést tett a rákkutatásban. Állítását szakértõkkel igyekszik bizonyítani.

Az idős üzletember mostanában betegeskedik,  ennek ellenére, vagy inkább éppen ezért, ötödik sebességfokozatba kapcsolt, hogy végigvigye legújabb ötletét, ami eleinte csak egy jó üzletnek tűnt, de mára már egy orvosi csoda is lehet.

"Egyetemi tanár barátomnak sikerült megvalósítania egy régi tervemet: elegyítette a sót és az aranyat. Eredetileg ezzel akartam betörni a piacra, de időközben egy rákkutató barátom ráharapott a dologra, mivel az eljárás olyasvalami, amivel ők már nagyon régóta kísérleteznek. Nem mennék bele részletesen, hogy miről is van szó, csak annyit mondanék, hogy jelenleg folynak a kísérletek, és ha minden úgy van, ahogyan reméljük, hamarosan a kezünkben lesz egy forradalmi jelentőségű készítmény. De továbbmegyek. Jó esély van arra is, hogy az Alzheimer-kórral való küzdelemben is bevethető lesz a „találmány”- mondta lelkesen Klapka György, akinek szavait kérdésünkre megerősítette Dr. Gubacsi László is, aki jelenleg a kísérleteket vezeti.

"Feltételezéseink megalapozottak"

"Klapka úr ötlete alapján, dr. Simcsák Istvánnak, a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kar főiskolai docensének valóban sikerült előállítania az úgynevezett aranysót, és ezt az eljárást szeretnénk most az orvostudományban, azon belül a rák kezelésében is hasznosítani. Feltételezéseink megalapozottak, de nem bizonyítottak, így jelen pillanatban is folynak a kísérletek azt igazolandó, hogy az arany, bejutva a sejtekbe, befolyásolhatja azok működését.

Ha a feltételezéseink igaznak bizonyulnak, olyan rákbetegeknél válik alkalmazhatóvá az eljárás, akik orvosi értelemben rezisztensek, vagyis ellenállók a kezelésekkel szemben.

Ugyanakkor kísérleteket folytatunk a bőrgyógyászat irányába is, hiszen az eljárásnak lehet bőrmegújító hatása is, így akár a kozmetikai iparban is érhetünk el jó eredményeket"- fejtette ki a kutatásokat végző Dr. Gubacsi László, aki üzleti és kutatási titokra hivatkozva, egyelőre nem szeretne több részletet elárulni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő baleset történt Eszenyi Enikővel

origo.hu

Ez a bejelentés megváltoztatja a háború menetét

life.hu

Borzalmas tetteiről vallott a százhalombattai rém: "Ha egyszer szabadulnék, a temetőbe vezetne az első utam"

mandiner.hu

Brit szaklap: Szoboszlai igazi „hűha-pillanatot” szerzett a Liverpoolnak

ripost.hu

Zokogva beszélt fia haláláról az anya: barátja vitte a halálba Sátoraljaújhelynél

hirtv.hu

Karikóék munkásságának köszönhetően emberi életek milliói menekültek meg

origo.hu

Újabb kínos dolog derült ki a drogszeánszon félholtan talált VV Anettről

mindmegette.hu

Egyetlen barack miatt került Görög Zita a sürgősségire

origo.hu

Családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)

she.life.hu

Nem várt problémákat okozhat a stressz(x)

life.hu

Tisztább, egészségesebb víz minden nap - Így válassz otthonra vízszűrőt (x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Dévényi Tibor megdöbbentő vallomása: Örökbe fogadna egy 25 éves nőt

HŰHA

Molnár Anikó Mallorcán vetkőzik, baja lehet belőle!

HŰHA

"A fűző annyira szoros, hogy besz*rok!": Egyszerre három műtéten esett át Horváth Gréta

HŰHA

Milliós születésnapi zsúrt rendezett a kislányának L.L. Junior

HŰHA

Borzalmas tragédia! Kiss Ernő Zsolt és felesége segítséget kérnek

HŰHA

Hunyadi Donatella akár Monica Bellucci lánya is lehetne - Fotók

HŰHA

Benedek Miklós a függőségéről vallott: Mindennap elvesztettem a fizetésemet

HŰHA

Mint a kis hableány: ringó melleivel dobálják a hullámok Kiszel Tündét