Létrehozva: 2016.09.02.

Csajok! A Herczeg tényleg létezik

Lehet, hogy nem fehér lovon, inkább saját tervezésû bringán érkezik, de mellette tuti te lehetsz a legcsinosabb!

Herczeg Zoltán kicsivel túl a negyvenen döntött úgy, hogy számára már nem kielégítő a rock and roll életérzés, ami egyetemista korától egészen a közelmúltig jellemző volt rá. Ha nem is keresi, de várja azt az egyet, aki hátralévő életében képes lesz féken tartani és feltételek nélkül szeretni őt.

"Figyelj! Ezzel a magánélet dologgal a következő van…! Negyvennégy évig hippisedtem, gyakorlatilag attól a perctől kezdve, hogy a szülészorvos a világra segített. Egyetem óta ment a rock and roll, annak minden velejárójával együtt. Ami bulit ebbe a huszonöt évbe bele lehetett zsúfolni, azt én mind belezsúfoltam. Talán, gizdának tűnök, de úgy érzem, hogy amelyik nőt én meg akartam kapni, azt mind meg is kaptam."

Egyetlen dolog nem volt még meg maradéktalanul, és az a hűség. Mármint ezt én eddig nem nagyon tudtam megadni senkinek, így végtére önmagamnak sem…

- kezdi Herczeg Zoltán, és látszik, hogy egyáltalán nem túloz, sőt talán finomít is kicsit a valóságon, miközben mesél.

"Most jött el az ideje, vagyis mondjuk nagyjából két éve, hogy vágyom már egyetlen nőt szeretni, aki mellett megöregedhetek, és aki mellől nem akarok már kikacsintani."

Ma már azt gondolom, hogy nem az a férfi, aki mindenkit megkaparint, hanem az, aki azt az EGYet képes megtartani és örökkön szeretni.

"Szeretném, ha megtalálnánk egymást azzal a nővel, akit felemelhetek az égig, és aki felemel engem is maga mellé. Együtt egymásért. Ez az igazi férfimunka! Az a nagy igazság, hogy csömöröm lett a „nagy” életből, ennek tovább nem sok értelme van!” - jelenti ki a divattervező, aki idén húsz éve járja öntörvényű útját a divat világában

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-