
Vádemelés történt a Városháza-botrány ügyében, de mi van Barts Balázzsal?
Vádat emelt az ügyészség négy ember ellen a 2021-ben kirobbant Városháza-botrányban, amely során egy „jutalékos” rendszer révén próbáltak fővárosi ingatlanokhoz hozzájutni.
A vád szerint több tízmilliós kenőpénzek cserélhettek gazdát, a háttérben mozgó kulcsfigurák önkormányzati kapcsolataikra hivatkozva ajánlották megvételre a főváros ikonikus épületeit, köztük a Városházát is. Az ügyészség végrehajtandó börtön- és pénzbüntetést indítványozott a Városháza-botrányban.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt négy férfi ellen befolyással üzérkedés, illetve befolyás vásárlása miatt a 2021-ben kirobbant Városháza-botrány kapcsán – írja a Magyar Nemzet. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott – akit a sajtóban korábban Berki Zsoltként azonosítottak – 2020 és 2021 között több hazai és külföldi befektetőnek is azt állította, hogy kapcsolatban áll magas rangú önkormányzati döntéshozókkal, és pénzért el tudja intézni, hogy bizonyos budapesti ingatlanok előre leegyeztetett módon kerüljenek kiírásra vagy értékesítésre.
A férfi három különböző, fővárosi tulajdonban lévő ingatlan – köztük a Városháza épületegyüttese – esetében tárgyalt potenciális vevőkkel. A vád szerint mindhárom esetben azt a látszatot keltette, hogy befolyása van a fővárosi döntéshozókra, és cserébe a vételár 10 százalékát kérte „jutalékként”. Az egyik esetben
egy társa több mint 10 millió forintot utalt át neki egy állítólagos pályázati siker után, holott sem a pályázat, sem a szerződéskötés nem valósult meg.
A fővárosi nyomozás során kiderült, hogy a vádlottak semmilyen hivatalos jogkörrel nem rendelkeztek, mégis több alkalommal olyan dokumentumokat mutattak be, amelyekkel a döntéshozatal közelségét sugallták. A vádhatóság szerint céljuk az volt, hogy megtévesztve a befektetőket jogtalan anyagi előnyhöz jussanak, miközben tényleges befolyással nem bírtak.
A botrányt 2021 őszén az Anonymous nevű hekkercsoport robbantotta ki, amikor több, titokban rögzített hangfelvételt hoztak nyilvánosságra.
Ezeken a felvételeken a háttéremberek arról beszéltek, hogy a fővárosban „jutalékos rendszer” működik, amelyen keresztül belső kapcsolatokkal rendelkező közvetítők segítségével lehet hozzáférni értékes ingatlanokhoz. A hangfelvételeken szerepelt Bajnai Gordon volt kormányfő is, aki egy ingatlanos céget képviselve tárgyalt, de sem őt, sem a fővárosi vezetést nem gyanúsították meg az ügyben.
A nyomozás végül négy emberre szűkült, akik közül az ügyészség szerint ketten aktívan próbálták eladni a Városházát és más ingatlanokat, míg a többiek közreműködtek a kapcsolattartásban és az utalásokban. Az ügyészek letöltendő szabadságvesztést és pénzbüntetést indítványoztak mind a négy vádlottal szemben. A bírósági eljárás az elkövetkező hónapokban kezdődhet meg.
Budai Gyula országgyűlési képviselő azonban egy izgalmas érdekességre is felhívja a figyelmet. Arra kérdez ugyanis rá a Facebook posztjában, hogy mi a helyzet Barts Balázzsal, a fővárosi vagyonkezelő cég vezetőjével, akivel voltak tárgyalások az üggyel összefüggésben.






