Létrehozva: 2020.09.08.

Belgium szőnyeg alá söpörné egy szlovák férfi kegyetlen halálát

A belga hatóságok megpróbálták eltussolni Jozef Chovanec halálában játszott szerepüket – erről számolt be a közmédia brüsszeli és pozsonyi tudósítója az M1 aktuális csatornán kedd este.

Sajtóinformációk szerint a szlovák férfi 2018 februárjában szeretett volna Belgiumból a hazájába repülni, ám zavart viselkedése miatt egy belga repülőtérről előállították a rendőrök. Chovanec a zárkában is zavartan viselkedett, a rácsokhoz verte a fejét, mire lefogták a rendőrök, ekkor elájult, majd kórházba szállítása után három nappal elhunyt. A zárkában készült videófelvételen látható, hogy a rendőri intézkedés közben egy belga rendőrnő nevetve náci karlendítést utánzott.

Videó a zárkából:

Baraczka Eszter brüsszeli tudósító elmondta: a belga sajtóban arról írnak, hogy a hatóságok megpróbálják szőnyeg alá söpörni az ügyet, 2,5 év után sincsenek felelősök. A belga rendőrség szerint ők nem felelősek a szlovák férfi haláláért. Idővel azonban a legmagasabb politikai szintekre is eljutott az ügy, már lemondott a belga szövetségi rendőrség második embere, a repülőtéri rendőrség vezetőjét áthelyezték, és több belga hatóság is vizsgálja a történteket.

Bartal Tímea pozsonyi tudósító az eset kapcsán arról beszélt: a szlovák politikai elit, a kormánypárti és az ellenzéki politikusok egyaránt vizsgálatot követelnek Belgiumtól, az erről szóló jegyzéket a brüsszeli szlovák nagykövet már átadta a belga külügyminiszternek. Az ügyben sérülhettek az emberi jogok és a tisztességes eljárás alapelve. Az áldozat családja másik belga bíróság elé vinné az ügyet, hogy végre pártatlanul, elfogulatlanul vizsgálják ki a történteket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

hirtv.hu

AZ iráni támadást követően magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget hazánkban

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye

POLITIK

Inog a szék Ursula von der Leyen alatt

POLITIK

Francia zsoldosokat támadtak az oroszok?

POLITIK

A külföldi finanszírozók érdekeit képviseli Magyar Péter