Létrehozva: 2020.05.11.

Magyargyűlöletre ösztönöz a román államelnök kijelentése

Kifejezetten alkalmasak a gyűlöletkeltésre Klaus Johannis, román államelnök magyarságot érintő közelmúltbeli kijelentései – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn az Országgyűlés külügyi bizottságában.

Magyar Levente kiemelte: szász kisebbségi származása okán mindenki reménykedve tekintett Johannis elnöksége elé, a romániai magyar kisebbség első, és második körben is jelentős számban szavazott rá. Felidézte a román államelnök közelmúltbeli nyilatkozatait, amelyekben a szociáldemokrata pártot Erdély magyaroknak történő átjátszásával vádolta meg, miközben a román kormány hősies harcot folytat a koronavírus ellen. Megjegyezte, hogy mindeközben a politikus magyarul köszöntötte a szociáldemokrata pártot.

Az államelnök azt az álláspontot hangoztatta, hogy aki a magyarokkal tárgyal és magyar ügyekben nem a leghatározottabban elutasító, az hazaáruló. Magyar Levente összegzése szerint Klaus Johannis nyilatkozatai nem értékelhetők csupán belpolitikai retorikai fogásnak, annak messzemenő következményei lehetnek, és kifejezetten alkalmasak a gyűlöletkeltésre.

MTI Fotó: Marjai János

Románia 2020 derekán legmagasabb szinten tűzte zászlajára a kisebbségellenes hangot, ami az elmúlt években nem volt jellemző. Kitért arra a román „hagyományra” is, hogy ha baj van, akkor a magyar kártya mindig alkalmas, hogy a közvélemény figyelmét elterelje a valós problémákról. Arra lehet számítani, hogy Romániának nagyon komoly gondjai lesznek már idén nyáron – jegyezte meg a külügyi államtitkár. Rossz előjelnek nevezte az elkövetkező hónapokra a történteket. Szeretnék fejleszteni a román-magyar kapcsolatokat, de arról nem mondanak le, hogy a külhoni magyar kisebbséget segítsék, és megvédjék ezt a közösséget mindenfajta támadástól – mondta.

Németh Zsolt (Fidesz) bizottsági elnök jelezte: egy román bizottság is napirendre veszi a kérdést, a szociáldemokraták támogatásával előreláthatólag a jövő héten. A bizottsági elnök sajnálatának adott hangot, hogy az elmúlt évek pozitív eredményei egy ilyen vihar áldozatává esnek. Úgy látta: Romániának egyszerre kétféle vírussal kell megküzdenie, az új típusú koronavírussal, és a régi típusú, soviniszta vírussal. Új vírushordozó jelent meg, a román államelnök személyében – fogalmazott Németh Zsolt, aki szerint a történtek azt a kockázatot hordozzák magukban, hogy a kisebbségek helyzetében a mostani status quo-ról hátrányos elmozdulás várható.

Juhász Hajnalka (KDNP) Románia nemzetközi kötelezettségeire hívta fel a figyelmet. Szomorúnak látta, hogy miközben Magyarország ellen fellépnek a koronavírus elleni védekezést célzó törvény miatt, az Európa Tanács elnöke nem szólal meg ebben a kérdésben.

Magyar Levente az Európa Tanács hallgatását az egyik leggyalázatosabbnak tartotta az ügyben. Megjegyezte: a járványkezeléssel összefüggésben voltak kedvező momentumok, de az a benyomása, hogy a román fél keresi azokat a pontokat, amire fel lehet fűzni a narratívát, micsoda veszélyt jelent a magyar politika. Nem bonyolódtak levelezésbe a román külügyi tárcával ez ügyben, megszólalt a kormányfő és a külügyminiszter egyaránt – jelezte további felvetésre. Szerinte a korábbi esetekkel összefüggő jelenségről van szó.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A bizottság állásfoglalást fogadott el a témában. Németh Zsolt az ülés után elmondta: úgy vélik, az autonómia minden félnek egyaránt érdeke, és szemmel láthatóan egyre szélesebb együttműködés alakul ki. Felkérik a román államelnököt, ne akadályozza, hanem segítse az egyetértés kialakítását. Az állásfoglalásban elkötelezik magukat román-magyar együttműködés folytatása mellett, úgy gondolják: együttműködésre vannak ítélve, Romániának Magyarország a nyugati kapuja, az erdélyi magyarság jogi helyzetén túl is számtalan közös érdekünk van. Nagyon felelőtlen magatartás az államelnök részéről, hogy pont most teszi kockára az együttműködést. Megjegyezte: a járvány elleni küzdelemben nagyon jó volt az együttműködés a két ország között.

A bizottsági elnök jelezte: az állásfoglalást eljuttatja a román partnerbizottságoknak, az alsó és felsőház külügyi bizottsági elnökének, az Európa Tanács főtitkárához,a parlamenti közgyűlés elnökéhez, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnökéhez, az EBESZ-hez és a NATO-hoz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-