5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Végre felelhet tettéért a balotaszállási állatkínzó

Végre felelhet tettéért a balotaszállási állatkínzó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 09. 28. 11:00

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányságon befejeződött annak az ügynek a vizsgálata, amelynek gyanúsítottja a kocsijához kötve húzta a kutyáját. Cselekményét vétségről bűntettre módosították a nyomozók.

 

2019. augusztus 5-én állatkínzásról érkezett lakossági bejelentés a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra. A feljelentő elmondta, hogy az 5413-as számú úton egy autót látott közlekedni, amelynek a hátsó lökhárítójához egy nagyobb testű kutya volt kötve. Az állat egy ideig futott a kocsi után, de rövid idő múlva nem tudta tartani a sebességet, és elesett. A járművet vezető asszony az ekkor már földön fekvő ebet megállás nélkül vontatta tovább. A bejelentést követően a járőrök azonnal a megadott helyre mentek, azonban a kutya időközben elpusztult, tetemét az elkövető el is ásta. Az autó vezetőjét – egy 68 éves balotaszállási nőt – a rendőrök előállították, és állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A nyomozás során kirendelt szakértő azt állapította meg, hogy a kutya azért pusztult el, mert az asszony cselekménye különös szenvedést okozott háziállatának. A nyomozók a szakértői vélemény alapján módosították a gyanúsítást, és a nő cselekményét vétségről állatkínzás bűntettére minősítették át. A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsított ügyében a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelés javaslatával átadták az illetékes járási ügyészségnek.

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.