RETRO RÁDIÓ

Kívülről is, belülről is támadják a kereszténydemokráciát

Kívülről is, belülről is támadják a kereszténydemokráciát
Létrehozva2019. 09. 03. 13:05

Nemzetközi konferenciát rendeznek keresztény újságíróknak Budapesten szeptember 4. és 6. között – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Menczer Tamás azt mondta, a konferencia nemcsak vallásos embereknek szól, hanem mindenkinek, akinek fontos a keresztény kultúra megőrzése, és kíváncsi arra, hogy a kereszténydemokrácia milyen válaszokat ad a jelenlegi kihívásokra.

Hozzáfűzte, hogy a kereszténydemokrácia külső és belső támadás alatt áll, a külső támadást a migráció – idegen kultúrájú és vallású tömegek betelepítésének valósága és veszélye – jelenti, a belső támadást pedig a liberális felfogás, amely „annyira liberális, hogy semmilyen más értékrendet nem tűr meg maga mellett.”

Az államtitkár szerint az elmúlt évtizedekben a liberális demokrácia képviselői kiszorítottak minden más értékrendet, így kizárólag ők mondták meg, hogy mit kell gondolni például családról, nemzetről, kultúráról, hagyományokról vagy határvédelemről. A liberális felfogás szerint mindezektől szabadulni kell, a kereszténydemokrácia szerint azonban ezek értéket jelentenek, amelyeket meg kell őrizni.

Az államtitkár elmondta: a média felelőssége, hogy a valóságról számoljon be. Egyes csoportok próbálják szabályozni, mit lehet kimondani és mit nem, a magyar kormány szerint viszont nevén kell nevezni a dolgokat, mert csak így lehet valódi megoldásokat találni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.