RETRO RÁDIÓ

Budapest nem cirkusz! Plakátkampányt indít a Fidelitas

Budapest nem cirkusz! Plakátkampányt indít a Fidelitas
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2019. 09. 03. 15:44

Plakátkampányt indít a Fidelitas Budapest nem cirkusz! címmel – jelentette be Böröcz László országgyűlési képviselő, a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke kedden Zuglóban.

 

A Karácsony Gergely, Puzsér Róbert és Berki Krisztián főpolgármester-jelölteket ábrázoló, Budapest nem cirkusz! Ne bízzuk rájuk a várost! feliratú plakátot bemutató sajtótájékoztatón Böröcz László azt mondta: Budapestet egyre méltatlanabb helyzetbe hozza az ellenzék, hiszen olyan alkalmatlan és megbízhatatlan jelöltek jelentkeztek be a főpolgármesteri címért, akik nem ismerik a várost, nem ismerik annak működését, és akik mögött nincs semmilyen teljesítmény.

Egyetlen dologgal hívták fel magukra a figyelmet az elmúlt időszakban, azzal, hogy bohóckodtak – fogalmazott, hangsúlyozva: a nemzet fővárosa ennél sokkal jobbat érdemel, hiszen Budapest ma Európa egyik legbiztonságosabb, legélhetőbb és leglátogatottabb fővárosa.

„Mi azt szeretnénk, hogy ez a jövőben is így maradjon”, ezért indít a Fidelitas plakátkampányt, amelyen keresztül elmondják a fővárosiaknak: Budapest nem cirkusz, így a város vezetését nem lehet sem Karácsonyra, sem Berkire, sem Puzsérra bízni – mondta a politikus.

Borbély Ádám, a budapesti Fidelitas elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Karácsony Gergely Zuglóban polgármesterként nap mint nap bizonyítja alkalmatlanságát.

„Öt év alatt leamortizálta a kerületet, a pénzek kezeléséhez nem ért (...), sorra érik a parkolási botrányok. De mit is várunk egy olyan alkalmatlan polgármestertől, aki Észak-Pesten keresi Csepelt, aki Törökország fővárosát Isztambulban keresi, és aki ellentmondásba keveredik saját aláírásával is”.

A budapesti Fidelitas elnöke Puzsér Róbertről azt mondta: hiába hangos és trágár, attól még nincs igaza, Budapestnek pedig nem egy műsorvezetőre, hanem egy városvezetőre van szüksége.

Berki Krisztián sem a főváros dolgaival foglalkozik, sokkal inkább személyeskedik – fűzte hozzá.

„Budapest sokkal többet érdemel, ezért ne bízzuk rájuk a város vezetését” – hangoztatta.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.