RETRO RÁDIÓ

Az Európai Bizottság nem hagyta jóvá a babaváró támogatást

Az Európai Bizottság nem hagyta jóvá a babaváró támogatást
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 05. 12. 18:22

Az Európai Bizottság az elõzetes egyeztetések során kifogásolta a babaváró támogatást, és nem hagyta azt jóvá - mondta a kormányszóvivõ a Budapesten tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Hollik István hangsúlyozta, hogy ilyen esetekben a kormány mindig egyeztet a testülettel, hiszen bankokat segítő állami támogatásának minősülhet, ha a folyósítások rajtuk keresztül érkeznek. Az előzetes egyeztetésért az Európai Bizottság versenyjogi főosztálya felelt, alaptalanok tehát azok az állítások, hogy a testület nem kifogásolta a babaváró támogatást - tette hozzá.

A kormány - mint fogalmazott - hasonlóan járt el a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) bevezetése előtt, amelyre meg is kapta az előzetes jóváhagyást. A szóvivő szerint az Európai Bizottság arra sem hivatkozhat, hogy nem indított vizsgálatot a babaváró támogatás ügyében, hiszen annak hatályba lépéséig ezt nem is teheti meg.
   

 Hollik István kiemelte, hogy a testület versenyjogi kifogásait az egyeztetési jegyzőkönyvek is bizonyítják. A kormány ezért - tette hozzá - szükség esetén nyilvánosságra hozza azokat, és továbbra is ragaszkodik a babaváró támogatás július 1-jei bevezetéséhez. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton újságírók előtt nehezményezte, hogy Brüsszel kifogásolta a babaváró támogatás bankokon keresztüli folyósítását, noha ugyanezt a migránskártyák esetében nem korlátozta. 

Az Európai Bizottság vasárnap délelőtt azt közölte, hogy nem támadták meg a programot, és nem is vizsgálták azt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.