RETRO RÁDIÓ

Mégis a Szeviép fizette Ujhelyi házfelújítását

Mégis a Szeviép fizette Ujhelyi házfelújítását
origo.hu
Szerző
origo.hu
Létrehozva2019. 04. 03. 19:40

Nem csillapodott a harci zaj Ujhelyi körül. Miután a Szeviép volt vezérigazgatója, Baranyi Sándor egy interjúban azt állította, hogy az MSZP-s szöregi házának felújítását, átépítését "hálából" végezték el (vagyis ingyen), és ezt a képviselõ cáfolta, újabb fordulatot vett a történet.

"2008-ban Ujhelyi István segítségét azzal háláltuk meg, hogy finanszíroztuk szőregi házának a felújítását, ami körülbelül 30-40 millió forintba kerülhetett" – ezekkel a szavakkal indította el a lavinát Baranyi Sándor a Délmagyarnak adott interjúsorozatának második részében.

A szegedi Szeviép egykori vezérének szavai védekezésre késztették a szocialista politikust, aki

közösségi oldalán szinte azonnal reagált a súlyos vádakra, azt írva, hogy "a Szeviép egyik tulajdonosa hazugságokat állít rólam".

Ujhelyi ugyan semmivel sem tudta bizonyítani igazát, pedig elég lett volna, ha a felújításról szóló számlákat bemutatja. Ezek után kétséges, hogy rendelkezne ilyenekkel. A számlák helyett szöregi házát mutatta meg az újságíróknak, azt demonstrálva, hogy nincs itt semmiféle luxus.

Ujhelyi mindemellett kitartott korábbi álláspontja mellett, miszerint Baranyi nem mondott igazat.

A volt Szeviép-vezér erre így reagált:

Amit mondtam, azt természetesen fenntartom. Nagyon csodálkoznék, ha a képviselő úr számlákkal tudná cáfolni az állításaimat.

Baranyi bemutatott egy dokumentumot is, mely bizonyítja, hogy a Szeviép az azóta szintén felszámolás alatt álló MABE-ÉPKER Kft.-nek adott 38 millió forintot kölcsönt, és innen ment a pénz Ujhelyi szőregi házára.

Az ügyről bővebben itt olvashatnak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.