RETRO RÁDIÓ

Jogerős: Márki-Zay hazudott, fizetnie kell

Jogerős: Márki-Zay hazudott, fizetnie kell
Promenad.hu
Szerző
Promenad.hu
Létrehozva2019. 04. 24. 12:35

A hódmezõvásárhelyi polgármesternek 15 napon belül 800 ezer forintot kell fizetnie a kórháznak, valamint nyilvánosan bocsánatot kell kérnie az általa irányított városban mûködõ intézményre tett valótlan kijelentései miatt a megyei napilapban.

Kedden véget ért másodfokon az a per, amit a kórház indított Márki-Zay Péter vásárhelyi polgármester ellen jó hírnév megsértése miatt – jelentette ki Kallai Árpád igazgató a bírósági döntés után tartott sajtótájékoztatóján, amiről a Promenad.hu számolt be.

A hódmezővásárhelyi intézmény vezetője elmondta, hogy a Szegedi Ítélőtábla megállapította, hogy

még egy polgármester sem hazudhat, és nem sértheti meg egy kórház, valamint az ott dolgozó több száz asszisztens, nővér és doktor hírnevét.

Kallai Árpád szerint a jövőben sem tűrik el, hogy megsértsék a jó hírnevüket.

A bíróság jogerősen kimondta, hogy Márki-Zay Péter nem mondott igazat, amikor a kórházat bírálta, és azt mondta, hogy aki az intézményünkbe bemegy, az az életét kockáztatja.

A kórházigazgató szerint

példátlan az, hogy ma Magyarországon egy polgármester igaztalan állítást tesz a saját városában működő kórházra.

Ezt Márki-Zay Péter a saját politikai céljaiért tette, nem számolva a következménnyel.

Kallai hozzátette: "valamennyi dolgozónk kiállt a kórház mellett, ezért mindenkinek megköszönöm, hogy még ezekben a nehéz időkben is lelkiismeretesen végezte a munkáját".

Várják tehát Márki-Zay Péter bocsánatkérését, és a 800 ezer forintot, amit a betegellátás fejlesztésére fordítanak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.