
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listájának vezetõje budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az Európai Parlament szerint Magyarország az adóelkerülõ multik paradicsoma, majd kifejtette, hogy a DK európai multiadót javasol, vagyis elvenné a mindenkori magyar kormánytól a multikra vonatkozó adópolitika meghatározásának lehetõségét.
Dobrev Klára sajtótájékoztatója elején megemlítette, hogy az Európai Parlament egy új dokumentuma felsorolja hazánkat az EU-n belüli „adóparadicsomok” között.
![]()
A DK EP-listájának vezetője azt elfelejtette hozzátenni, hogy Magyarország mellett további hat ország is rajta van a listán. Inkább arról van tehát szó, hogy ezek az államok más adópolitikát folytatnak, és igyekeznek a külföldi direkt beruházásokat vonzani.
Belgium, Hollandia, vagy Írország az EU mintaállamai, nehezen hihető tehát, hogy ezek a fejlett „bezzegországok”, a nyugati liberális demokrácia megtestesítői adóparadicsomok lennének.
Van persze valódi adóparadicsom az EU-ban. Jean-Claude Juncker miniszterelnöksége idején Luxemburg tárt karokkal várta a nemzetközi vállalatokat. Bizonyára nem a 600 ezres lakosságban rejlő kivételes munkaerő potenciál miatt helyezte több ezer nemzetközi cég Luxemburgba a székhelyét.
Dobrev szerint az Orbán-kormány kiszolgálja a multik igényeit és érdekeit.
Úgy tűnik az újonnan politikussá avanzsált listavezető korábban nemigen követte a nemzetközi politika eseményeit, hiszen mintha nem emlékezne rá, hogy néhány éve még a multinacionális vállalatok szektorális különadója miatt egzecíroztatták hazánkat Brüsszelben.
![]()
Sajtótájékoztatóján Dobrev Klára elmondta, pártja bevezetné az európai családi pótlékot, európai minimálbért és az európai minimálnyugdíjat.
Arra már nem tért ki, hogy ezeket a gazdaságilag abszurd, populista ígéreteket miként tudná beteljesíteni a DK azzal a legfeljebb két képviselővel, akiket az EP-be juttathatnak.
A PestiSrácok.hu kérdésére Dobrev Klára elmondta, az, hogy a multiknak kedvező adózási feltételeket biztosít a kormány
„egészségtelen adóversenyhez” vezet, ami az európai polgárokat károsítja meg.
Az hogy a magyar állampolgárok számára mindez közben előnyös lehet, úgy tűnt nem érdekli a DK listavezetőjét, aki ismét hangsúlyozta, ők bizony Európai Egyesült Államokra vágynak.
Azt is megkérdezték Gyurcsánynétól, hogy szerinte az alacsony társasági adó és az egyéb kedvezmények, amiket a multik kapnak hazánkban hozzájárulnak-e a munkahelyteremtéshez. A politikus szerint ahhoz a jobb oktatás járulna hozzá.
Arra nem adott magyarázatot, hogy miként lehet munkaerőhiány hazánkban az általa siralmasnak vélt oktatási rendszer ellenére.







