
Magyarország részvételével erején felül teljesít a béke, biztonság és stabilitás megtartására tett nemzetközi törekvésekben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán telefonon az MTI-nek.
A tárcavezető washingtoni tárgyalásairól beszámolva kifejtette: Magyarország részvételével erején felül teljesít a nemzetközi béke, biztonság és stabilitás megtartására tett nemzetközi törekvésekben, hiszen
már ezer magyar katona szolgál különböző nemzetközi missziókban, amelyek a globális terrorellenes küzdelmet, egyes térségek stabilitásának megteremtését, valamint több helyen a béke fenntartását célozzák.
![]()
Szijjártó Péter közölte: az egyik legjelentősebb magyar katonai szerepvállalás a részvétel az Iszlám Állam elleni koalícióban. Magyarország mindig is támogatta az Egyesült Államok törekvéseit a terrorellenes küzdelem vonatkozásában, és
"nemcsak szavakban voltunk ott, hanem valóban tettekkel is."
A magyar parlament felhatalmazása alapján 200 katonából álló magyar kontingens vesz részt a koalíció munkájában. A magyar katonák alapvetően csapatkísérési, kiképzési és tanácsadói feladatokat látnak el.
Tény, hogy az Iszlám Állam a korábban elfoglalt területeinek 98 százalékról visszaszorult, de ez nem a harcok végét jelenti, hanem azt, hogy új kihívással kell szembesülni.
A terrorszervezet taktikát váltott, és ez ellen határozottan kell fellépnie a nemzetközi közösségnek.
![]()
Magyarország ahogy eddig, úgy ezután is védi a határt, nem teszi lehetővé, hogy azt bárki illegálisan átlépje, és segít a nyugat-balkáni országoknak is, hogy megvédhessék a határaikat - mondta a miniszter.
Magyarország mindig is megbízható szövetségese volt az USA-nak a biztonságpolitika területén, és ezt Washington értékeli is. Magyarország a jövőben is megbízható partnere lesz az Egyesült Államoknak a globális terrorellenes törekvések tekintetében.







