
A Hír TV esti mûsorának volt vendége Karácsony Gergely, a fõpolgármester-jelöltségért zajló baloldali elõválasztás gyõztese. Szerinte Gyöngyösi Márton zsidózása nem nácizmus és már nem is zsidózik a jobbikos politikus.
Miközben azt próbálta elhitetni a nézőkkel, hogy az előválasztás sikeres próbálkozás volt, egyben
védelmébe vette a zsidó országgyűlési képviselők listázását követelő Gyöngyösi Márton jobbikos politikust.
![]()
Karácsony szerint Gyöngyösi ezen javaslata „önmagában nem nácizmus”.
Szerinte a Jobbik ma próbál „megszabadulni a múlt ballasztjaitól”,
Gyöngyösi ma már nem zsidózik. Karácsony úgy gondolja: a Mi Hazánk mozgalom elvitte a legtöbb vállalhatatlan figurát a Jobbikból.
![]()
Szóba kerültek a botrányt kavaró jobbikos felvételek is.
Karácsony azt állította: nem tud a műsorvezető olyat idézni, amikor azt mondta volna, hogy nem működne együtt a Jobbikkal.
Földi-Kovács Andrea felidézte: 2017. októberében azt nyilatkozta,
a Jobbikon kívül mindenkivel tárgyalna, később pedig azt mondta, az általa elképzelt ellenzéki együttműködésben nincs helye a Jobbiknak, figyelembe kell venni, hogy a szövetséges pártok mit gondolnak a világról.
Karácsony szerint a Fidesz és a Hír TV az ellenzék megosztásán dolgozik.







