
Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP) képviselõ szerint a bevándorláspártiak meg akarják büntetni Magyarországot, mert nem akar befogadni migránsokat, Soros György szervezeteit viszont minél jobb anyagi körülmények közé segítenék.
A politikus sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az EP két abszurd, felháborító döntést is hozott a napokban.
![]()
Egyrészt úgy döntött, hogy a 2021-27 közötti uniós költségvetési időszakban a jelenlegi mértékhez képest megháromszorozza - 1,8 milliárd euróra, azaz mintegy 600 milliárd forintra emeli - azt a forrást, amelyből "a Soros György hálózatához tartozó álcivil szervezetek támogathatók.
Mindezt azért, hogy a bevándorlást szervező munkájukat minél jobb anyagi körülmények között végezhessék.
Eközben a regionális fejlesztésre és az agrártámogatásra szánt pénzeket radikálisan csökkentenék.
![]()
Másrészt az EP elfogadott egy olyan javaslatot is, amely az uniós forrásokkal történő költségvetési zsarolás lehetőségét teremti meg az Európai Bizottságnak.
Azokban a tagállamokban, amelyekben a jogállamiság érvényesülésével kapcsolatban rendszerszintű probléma merül fel, egy európai bizottsági eljárásban olyan határozatot lehetne hozni, amellyel az uniós források visszavonhatók.
Ez megint csak egy ürügy, a döntés mögött ugyanis az a tényleges politikai szándék áll, hogy a bevándorlásellenes országokat rávegyék álláspontjuk megváltoztatására.
A Fidesz EP-képviselője kijelentette: a bevándorláspárti magyar ellenzék EP-képviselői támogatták ezt a Magyarországot is zsaroló előterjesztést, szándékosan ártva ezzel a hazájuknak.
Nyomatékosította, hogy
a magyar kormányzat mindent meg fog tenni ilyen jogszabály tervezetek elfogadása ellen.
Deutsch Tamás szerint sorozatban születnek olyan európai bizottsági javaslatok és európai parlamenti döntések, amelyek szervezetté akarják tenni, legalizálni akarják a migrációt, meg akarják nyitni az EU kapuit több tízmillió gazdasági bevándorló előtt, a migránsvízum bevezetésével pedig szabad utat kívánnak adni az EU-ba irányuló törvénytelen bevándorlásnak.







