RETRO RÁDIÓ

Soros György a Fidesz 2018-as kampányában is jelen lesz

Soros György a Fidesz 2018-as kampányában is jelen lesz
F.G.
Szerző
F.G.
Létrehozva2018. 01. 01. 15:30

A gazdasági eredmények megõrzéséhez és a bevándorlás feltartóztatásához arra van szükség, hogy 2018 tavaszán is Orbán Viktor alakíthasson kormányt - fogalmazott Gulyás Gergely az ATV-nek adott interjújában.

Szólt arról is, hogy Soros György a Fidesz 2018-as kampányában is jelen lesz, mert az üzletember szimbolikus alakja a bevándorlást támogató politikának és lobbitevékenységet fejt ki Magyarország ellen.

Gulyás Gergely ugyanakkor kiemelte azt is, hogy

a kormány mondanivalóját bevándorlásügyben nem a gyűlölet irányítja, hanem a józan ész.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy Soros György a saját tervét Soros-tervként, „az én tervem a migrációról” – angol nyelven – szó szerint így tette közzé. Tehát Soros-terv létezik. Elmondta, a kormány károsnak, veszélyesnek tartja és látja azt a befolyást, amelyet Soros György európai intézményekre és egyes tagállamokra, illetve az általa pénzelt civil szervezetekre gyakorol.
Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök korábban arról beszélt, 2017 a Soros-szervezetek kiszorításának éve lesz, megjegyezte: ez hosszabb küzdelem, amely még nem fejeződött be, de időarányosan jól állunk.
Az interjúban szóba került a 2018-as választás is. Gulyás Gergely nem tartja valószínűnek a csúcsjavítást, vagyis a 2010-es eredmény túlszárnyalását. Az a cél, hogy a Fidesz és a KDNP pártszövetsége tudjon kormányt alakítani, ehhez pedig száz mandátumra van szükség – fejtette ki.

Aláhúzta,

a gazdasági eredmények megőrzéséhez és a bevándorlás feltartóztatásához arra van szükség, hogy 2018 tavaszán is Orbán Viktor alakíthasson kormányt.

Természetesen annál nagyobb a legitimációja egy kormánynak, minél nagyobb bizalmat kap a választóktól.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.