RETRO RÁDIÓ

Nem fizet a kormány a bangladesi migránsoknak

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 12. 15. 19:05

A kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy Magyarországot azért akarják megbüntetni, mert betartja a vonatkozó uniós és nemzetközi normákat, és megvédi a határokat.

A kormány tovább folytatja a harcot a migránsbiznisz ellen.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett, a Magyar Helsinki Bizottság által a két, korábban kiutasított bangladesi migráns nevében indított perben az Emberi Jogok Európai Bírósága - nem jogerős döntésében - arra kötelezte a kormányt, fizessen perköltségként 2,7 millió forintot a Soros Györgyhöz kötődő civil szervezetnek. Emellett a bangladesieknek is járna összesen 6 millió forint.

A kormány ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, hogy Magyarországot azért akarják megbüntetni, mert betartja a vonatkozó uniós és nemzetközi normákat, és megvédi a határokat.

A kormány folytatja a harcot a Soros-szervezetek migránsbiznisze ellen - hangsúlyozta.

A kormány nem fogadta el a döntést, és a bíróság nagy kamarájához fellebbezett; a periratok beadásának határideje éppen péntekre esik, amit a kormány meg is tett.

A következő per április 18-án kezdődik - ismertette Völner Pál, hozzátéve, azt várja, a bíróság állapítsa meg, hogy a magyar kormány nem sértette meg a menekültügyi egyezményeket. Ha az állam számára negatív döntés születik, több tízmilliárd forintnyi veszteséget jelenthet, hiszen több ehhez hasonló ügy vár elbírálásra, és azzal is számolni kell, hogy a menekültek akadálytalanul juthatnának át az európai határokon - hangsúlyozta.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.