
A DiákÉSZ elnöke ezer körülire becsüli a Czeglédy Csaba cégei által megkárosított fiatalok számát, de még ennél is többen lehetnek.
Heteken belül kiderülhet a károsultak pontos száma.
Fiák István szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, jövő kedden szavazhatja meg a parlament, hogy a kormány által kijelölt szerv névértéken vásárolja meg a fiatalok követeléseit, majd hajtsa be az erre fordított közpénzt, így viszonylag rövid határidővel megtudható, hányan és mennyi pénzt követelnek.
A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) elnöke megjegyezte: a botrány idén nyári kirobbanásakor ajánlották fel segítségüket a fiataloknak, de ők is csak a történet "egy szűk szegletére" látnak rá.
Hozzájuk eddig 162 fiatal fordult, közülük 42-től kaptak meghatalmazást, további 28 érintettől pedig várják az ehhez szükséges dokumentációt; ők összesen mintegy négymilliós igényt jeleztek.
Az érdekképviseleti elnök hozzátette: kapcsolatban állnak egy, a legnagyobb közösségi oldalon szervezett, zárt károsulti csoporttal, amelynek csaknem 900 tagja van. Fiák István hangsúlyozta: most a Czeglédy cégei által megkárosított diákok kifizetését tekintik a legfőbb célnak, azt követően azonban azt szeretnék elérni, hogy "takarítsák ki az iskolaszövetkezeti piacot".
![]()
Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2016 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló, a Humán Operátor Zrt.-hez köthető emberek, a közvetítő cégek és a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével elkerüljék a diákmunka-közvetítés után járó közterhek megfizetését. Így csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő ügyvédként az MSZP és a DK is jogi képviseletét is ellátta több ügyben.







