Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.09.06.

Így temetik a bukott kvótaügyet, Fico beállt Orbán mellé

Az Európai Bíróság úgy döntött, hogy a 2015-ös kvótahatározat mindenki, így az ez ellen pert indító Magyarország és Szlovákia számára is kötelezõ. Csakhogy a migránsok szétosztását jószerével egyik uniós állam sem teljesíti.

Szerző F. G.

Szijjártó Péter a bírósági döntéssel kapcsolatban sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ideje lenne, hogy a kötelező betelepítési kvótákat az EU „átadja a múltnak”, hiszen ez sikertelen válasz az illegális bevándorlásra: a határozat szeptember 26-ai lejárta előtt néhány héttel a célszám 25 százalékát sikerült csak befogadni.

A külügyminiszter kijelentette: Magyarország továbbra is teljesíti a schengeni kötelezettségeit, megvédi a schengeni övezet és az EU külső határát.
Eddig ennek minden terhét egyedül vállalta az ország, és szolidáris azokkal a nyugat-balkáni országokkal, amelyek szintén védik a határaikat - mutatott rá. Hozzátette: a bizottság viszont csak az illegális bevándorlók befogadását támogatja, a határvédelem ügyét nem.
Robert Fico szlovák miniszterelnök pedig kijelentette, a bírósági döntés semmit nem változtat a kormánynak a kvótákkal és a migránsokkal kapcsolatos politikai álláspontján.

Szlovákia továbbra is elutasítja a kötelező kvóták rendszerét. Fico szerint Orbán Viktor és kormánya megtette azt, ami tőle elvárt volt, megvédte a schengeni határt.”
 

Szerző F. G.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rejtélyes gond van az iPhone-okkal

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér

POLITIK

Kijev kirobbanthatja a III. világháborút