RETRO RÁDIÓ

Keményen beszólt a budapesti villamossofőr utasának

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 05. 12. 18:10

Rácsukta az ajtót az utasra a sofõr, ezután szóváltás következett, majd kiverte a telefont a kezébõl.

Az eset a 47/49-es villamos Fővám téri megállójában történt 2017. május 11-én, a videót pedig a BKV-figyelő tette közzé.

Az utas azt állítja, hogy a villamos vezetője rácsukta az ajtót. A sofőr szerint viszont az utas nyúlt bele a záródó ajtóba és visszafeszítette. Ezért szólt be a férfinak, a felvételen ez ugyan még nem látható, de a számonkérés során nem tagadta a "köcsögözést".

Az viszont jól látható a felvételen, hogy a villamosvezető eleinte az utazási feltételekre hivatkozik, majd figyelmezteti az utasát, hogy kiveri a kezéből a telefont – és végül el is veszi tőle.

Az utas azt írta, elismeri, hogy a rácsukott ajtóból "talán kifelé okosabb lett volna menekülni. Illetve hogy menet közben nem beszélgetünk – az amúgy nyitott ajtó mögött ülő – vezetővel, de ez az agresszió magáért beszél" - írja a 24.hu.

Hozzátette, hogy még gondolkodik, tegyen-e hivatalos bejelentést, de attól tart, hogy ez a habitus egyre inkább elfogadott és a BKV jogi osztálya őt próbálná felelősségre vonni, nem a támadót.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.