RETRO RÁDIÓ

Történelmi összefogás: nem akarunk silányabb élelmiszert!

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 02. 23. 23:40

Úgy tûnik, Kelet-Európa megelégelte, hogy a multik kihasználják: történelmi összefogást hozhat az élelmiszerbotrány

A politika csúcsáig, a miniszterelnökökig is eljutott az élelmiszerbotrány. Mint a %Ripost % is megírta, nemrég botrányt kavart egész Kelet-Európában, hogy kiderült: a multinacionális óriáscégek ugyanazon élelmiszerekből, ugyanolyan márkanévvel Kelet-Európában silányabb termékeket adnak el, és sokszor még drágábban is, mint a gazdagabb nyugat-európai országokban. Magyarországon a földművelésügyi tárca újabb vizsgálatot indít az ügyben: mintegy száz osztrák és magyar terméket fognak összehasonlítani március közepéig.

Úgy tűnik, Kelet-Európa megelégelte, hogy élelmiszer-ipari hulladékkal tömjék, és még történelmi ellentéteiket is feledve a keleti országok összefoghatnak az ügyben a multik és a rossz brüsszeli szabályozás ellen.

Csütörtök este Robert Fico szlovák miniszterelnök ugyanis bejelentette: rendkívüli kormányfői csúcstalálkozón foglalkozik majd a négy visegrádi ország, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia azzal a problémával, hogy a nagy nemzetközi cégek eltérő összetételben és minőségben forgalmazzák azonos márkájú élelmiszer-termékeiket Nyugat-, illetve Kelet-Európában.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.