RETRO RÁDIÓ

Turistákat vertek szenegáli bevándorlók Mallorcán!

Turistákat vertek szenegáli bevándorlók Mallorcán!
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2016. 08. 15. 19:12

Több mint kétszázan gyûltek össze a fõváros tengerpari sétányán. Rendkívül feszült a helyzet.

Mallorca eddig a béke szigete volt. A német nyugdíjasok “menhelye”, akik itt számtalan villát vásároltak, és persze a spanyol királyi család is itt szokott nyaralni. Az igaz, hogy a tengerparton néha végigsétált egy-egy kagylókat és csecsebecséket kínáló afrikai árus, de eddig senkit sem zavartak.

Most azonban a főváros tengerparti sétányán – utólag már elég nehezen kideríthető okokból –

összeverekedett néhány árus, ott üdülő turistákkal. A jól megtermett afrikaiak erősebbek voltak, és néhány német turistát már kórházban ápolnak...

A rendőrség persze közbelépett, csakhogy a szenegáli bevándorlók mobilon hívtak segítséget.

Úgyhogy perceken belül 2-300 fekete harcos gyűlt össze Playa de Palma legszebb sétányán, ahol igazságot követeltek maguknak. A helyiek segítségére jött a Guardia Civil, amely a rendőrséggel együttműködő katonai szervezet, és e pillanatban már lecsendesültek az indulatok. Csak azt nem tudja senki, hogy meddig...

Forrás: bild.de

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.