RETRO RÁDIÓ

Vízágyúkkal oszlatták a molesztáló migránsok miatt dühöngő kölnieket

Vízágyúkkal oszlatták a molesztáló migránsok miatt dühöngő kölnieket
M. Elek
Szerző
M. Elek
Létrehozva2016. 01. 10. 12:10

Míg szilveszterkor szinte szemet hunyt rendõrség a menekültek által elkövetett erõszakos cselekmények felett, most a migránsok ellen tüntetõket durván feloszlatta.

 

Az észak-rajna-vesztfáliai városban mintegy kétezer baloldali aktivista – többségében nő – tüntetett szombaton a főpályaudvarnál, a támadások színhelyén a szexizmus és a rasszizmus ellen.

A délutáni órákban a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű idegen- és iszlámellenes mozgalom tartott demonstrációt Kölnben, amelyet a hatóságok végül erőszakos cselekmények miatt feloszlattak. 

A tömegből többen üvegekkel és petárdákkal dobálták meg az eseményt biztosító rendőröket, nemtetszésüknek így adva hangot, amiért tétlenkedtek a szilveszteri eseményekkor.

A migránsok pedig áldhatták szerencséjüket, hogy éppen akkor egyikük sem járt arra...

A hatóságok – többszöri figyelmeztetés után – vízágyúkat vetettek be a tüntetőkkel szemben. Az összetűzésekben egy újságíró megsérült – közölte a kölni rendőrség szóvivője.

Többen megsebesültek, voltak akik vágott sebeket szenvedtek az arcukon. A rendőrségi források szerint a Pegida megmozdulásán mintegy 1700-an vettek részt, akiknek mintegy fele erőszakoskodó huligán volt. (Legalábbis a rendőrség szerint!)

A demonstráció elfajulására már előre számítottak a kölni hatóságok, a tüntetés biztosítására 1700 főt vezényeltek a város utcáira. Így minden tüntetőre jutott egy rendőr, nem úgy mint szilveszterkor, amikor csak 200-an voltak!

Az M1 tudósítójának beszámolója szerint rendkívül feszült volt Kölnben a hangulat már a megmozdulások előtt is, közben is. És alighanem további megmozdulások is várhatók.

Forrás: MTI/hirado.hu/Magyar Idők

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.